Leírás

Batizi Sándor született 1934. március 30. Técső

Vívómester, aki három nemzet válogatottjának is vezetőedzője volt.

1934. március 30-án született a kárpátaljai Técsőn, négy gyermekes családban, édesapja gazdálkodó és szíjgyártó volt. A helyi focicsapat kapusaként került be a lembergi (Lvov) Testnevelési Főiskolára, ahol hamar felismerték vívótehetségét, hamarosan válogatott kardvívó lett. 1955-ben egy nemzetközi versenyen már Gerevich és Kárpáti, valamint a szovjet Kuznyecov és Rilszkij társaságában – szovjet vívóként – szerepelt egy nemzetközi verseny döntőjében. Sok versenyen és közös edzőtáborban tolmácsolt a magyaroknak, később Gerevich, Kovács és Kárpáti fiait is tanította vívni. Külföldre nemigen utazhatott, így kimaradt a melbourne-i és a római olimpia csapatból is.

Már versenyzőként is dolgozott vívómesterként, felfedezője és első mestere volt Viktor Szigyaknak és Vaszilij Sztankovicsnak. 1969-től a szovjet kardválogatott edzőjének nevezték ki. Nyolc évig kérvényezte, hogy áttelepülhessen Magyarországra, végül, magyar barátai segítségével, 1974-ben tudott családjával együtt hazaköltözni. A pályaudvaron a Dózsa és a Vasas vezetői várták, a Vasast választotta, hiszen ott voltak a barátai.

Magyarországon edzője lett Gerevich Pálnak, majd olyan, a pályafutásuk akkor mélypontján lévő klasszisoknak, mint Marót Péter, majd Bujdosó Imre. Nemcsak kiváló vívómester volt, de a legkiválóbb pedagógusok egyike is, hiszen a „nehéz” emberekből is ki tudta hozni a legtöbbet, vezette őket olimpiai és világbajnoki dobogóra. Ahogy vallotta: „… jobban szeretek dicsérni, mint szidni; a hibák mellett meglátni a legkisebb jót, az akaratot, a tanulni vágyást, az igyekezetet.” Marót Péter pedig így nyilatkozott róla: „Fél vesével futott előttem a hegyen, mert tudta, hogy le kell fogynom, és más edző ezt aligha csinálta volna.”

1988 után a németországi Dormagenbe szerződött, és lett a kard és a női tőr válogatott vezetőedzője. Dormagent ma már egy másik – erdélyi – magyar, Szabó Vilmos vezetésével a világ egyik legjobb kardműhelyének tartják…

Az elsők között honosította meg a kerekesszékes vívást. Egyik német tanítványa egy autóbalesetben súlyosan megsérült, mestere segítségével később olimpiai bajnokságot nyert a paraolimpián. 1991-ben, miután Szekeres Pál egy végzetes németországi autószerencsétlenségben lebénult, az olimpiai bronzérmes fiatal vívót Batizi Sándor beszélte rá, hogy ne adja fel, ő adta neki az első iskolát és intézte el, hogy a kórházból egyenesen egy belgiumi vívó edzőtáborba szállítsák. Szekeres Pál 1994-ben kardvívásban is kerekesszékes olimpiai bajnok lett…

2000 után visszatelepült Magyarországra, Gödöllőn telepedett le és pallérozta tanítványait és mestertanítványait. Az utóbbi években látása megromlott, ma már szinte egyáltalán nem lát, családja körében él pótolhatatlan emlékeinek.