Leírás

dr. Bay Béla (1907. február 8. Szinérváralja – 1999. július 26. Budapest)

Vívó, vívómester, sportvezető, a magyar vívósport egyik legmeghatározóbb alakja.

1907. február 8-án a Szatmár vármegyei Szinérváralján született, nemesi, anyai ágon nagybirtokosi családban, nagyapja katonatiszt volt. Szülei elváltak, ő édesanyjával Budapestre költözött, itt kezdte meg gimnáziumi tanulmányait, melyet Szatmárba fejezett be, mivel időközben visszaköltözött édesapjához. Gimnáziumi évei alatt ismerkedett meg a kardvívással, a Santelli tanítvány Tereh Géza volt első mestere, aki a gimnázium matematika-fizika tanáraként minden ellenszolgáltatás nélkül foglakozott tanítványaival. A nyári szünetekeben az olasz Virgilió Pellergini mestertől is vett leckéket Nagykárolyban.

Érettségi után Budapestre költözött és beiratkozott a jogi egyetemre, ahol 1937-ben cum laude diplomázott. A fővárosban a BEAC Lónyai utca termében folytatta a vívást, Gerentsér László clubjában, ahol kezdetben Nagy Árpád és Repeczky László foglalkozott vele, de Gerentsér mester hamarosan felfigyelt a tehetséges és szorgalmas fiatalemberre. A BEAC-ban már tőrrel és párbajtőrrel is foglalkozott (egy baleset miatt a puska leszakította az egyik ujja hegyét, ezért egy ideig nem tudta a kardot megfogni), versenyzőként is ebben a 2 fegyvernemben ért el kiemelkedő eredményeket: olimpia 9. hely párbajtőrben, EB bronzérmes csapattag tőrben, 3x-os országos bajnok (1935, 1937 párbajtőr egyéni, 1936 tőr egyéni). Kardvívásban 2x volt válogatott, később úgy emlékezett vissza, hogy talán eredményesebb lehetett volna kardvívásban is, ha kevesebbet foglalkozik a másik két szakággal.

Részt vett az 1936-os és az 1948-as olimpián, ez utóbbiban már a magyar csapat szakvezetője is volt. 1946-től már edzőként is dolgozott, 1951-ig a Bp. Haladásban (a mai OSC vívóteremben. 1948-tól a nemzetközi Vívó Szövetség tagja, 1949-től a Magyar Vívó Szövetség titkára lett, 1951-től pedig állami edző. A válogatottnak 1948-tól 1977-ig (5 éves megszakítással – 1963-68-ig) volt szövetségi kapitánya, ez idő alatt tanítványai csak az olimpiai játékokon 14 arany-, 11 ezüst- és 12 bronzérmet szereztek, a világbajnokságokon pedig 34 rany-, 41 ezüst és 33 bronzérmet nyertek.!

1960-69-ig a TF vívómesterképző szakának vezetőjévé is választották, sokat tett a vívómesterképzés újraindításáért is.

70 éves korában, 1977-ben a válogatott éléről nyugdíjba vonult, de tanítványaival a BVSC-ben továbbra is hetente 4x foglalkozott. Olimpia és világbajnok tanítványai sorába tartozott Mendelényiné Ágoston Judit, Bóbis Ildikó, Maros Magda, Fenyvesi Csaba, Erdős Gábor, Pap Jenő, Gyuricza József, Kamuti Jenő, Kamuti László. Mendelényi Tamás és Marót Péter.

Ifjú korától szenvedélyes vadász is volt, a nemzetközi hírű Turkán Vadásztársaság alapítója és vezetője 3 évtizedig. A büszke, egyenes tartású, kedves, szellemes modorú, elveihez szigorúan ragaszkodó, ugyanakkor kompromisszumot kereső egyéniségű mester 90 éven felül is korát meghazudtoló energikussággal és szellemi frissességgel élt, továbbra is hetente 2-3-szor lejárt a BVSC vívóterembe (melynek Elek Ilonával együtt alapítója volt), hétvégenként pedig Pucokszálláson, a vadászházban intézte a vadásztársaság ügyeit és járta az erdőt.

92 éves korában, 1999. július 26-án Budapesten hunyt el. Gyermeke nem születhetett, de tanítványait egyformán gyermekeként szerette, ahogy tanítványai is gyermeki szeretettel és tisztelettel emlékeznek rá.

Halála után emlékére a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminiszter Bay Béla díjat alapított „azon edzőknek, sportszakembereknek, akik jelentős oktató- nevelő tevékenységükkel, s egész életművükkel a magyar sportot, a magyar sportolókat az egész világon elismert eredményeikhez segítették”, majd 2009-ben a MOB Bay Béla ösztöndíjat hozott létre edzők részére.

Forrás: Kovács Dénes: A vívók apostola