Leírás

Fenyvesi Csaba dr. (1943. április 14. Budapest – 2015. november 3. Budapest)

3 x-os olimpia bajnok, 3-szoros világbajnok, 2x-es vb ezüst és 3x-os vb bronzérmes, 15-szörös magyar bajnok vívó, orvos

1943. április 14-én Budapesten született, gyermekévei alatt a ma már legendás Ráday u. 49. számú ház 4. emeletén lakott, ahol a 2. emeleten éltek a Kamuti fivérek. Először a nála 5 évvel idősebb Kamuti Jenő vívózsákja tetszett meg neki, de néhány év múlva követte őt a pástok világába, majd az orvosi hivatásban is.

Az Irányi utcai általános iskolában Dombi Pál szerettette meg vele a sportot, vívni pedig Debrecenben kezdett a DVSC edzője, Gyulai Gábor irányításával, mivel gimnáziumi tanulmányait a Debreceni Református Főgimnáziumban kezdte meg. Már debreceni diákévei alatt megmutatkozott kiváló üzleti érzéke, hiszen jó pénzért még a levitézlett kollégiumi szalmazsákját is el tudta adni…

Édesapja súlyos betegsége miatt a II-IV. osztályokat már a budapesti Eötvös Gimnáziumban végezte, ekkor – 1958-ban – igazolt a BVSC-be, melyhez halálig hű maradt, vívóként és sportvezetőként egyaránt. Első edzői a fővárosi klubban Hatz (Hátszeghy) József és Vári Attila voltak, de hamarosan dr. Bay Béla kezei közé került, akit nemcsak edzőként, de pótapaként is tisztelt (19 éves volt, amikor édesapja meghalt). Érettségi után felvették az orvosi egyetemre, az egyetem, majd munka mellett naponta legalább 3 órát edzett.

Kezdetben mindhárom fegyvernemben vívott, tőrben és párbajtőrben 1980-ig egyaránt versenyzett. A szakvezetés ellene volt a tőrözésnek, azonban Fenyvesi ragaszkodott hozzá, nagy álma volt, hogy példaképével, Kamuti Jenővel tőrcsapatban együtt nyerjenek olimpiai érmet. Hogy bekerüljön az olimpiai tőrcsapatba is, 1972-ben tőrben is egyéni magyar bajnoki címet szerzett, majd Münchenben az olimpián majdnem sikerült az éremszerzés, a tőrcsapat (Fenyvesi Csaba, Kamuti Jenő, Kamuti László, Marton István, Szabó Sándor) végül 4. lett.

Legnagyobb sikereit mégis párbajtőrben érte el.

1967-ben indult először világbajnokságon, a montreali VB-n a csapatkapitány Nemere Zoltán az első napon így szólt a vendéglőben az újonc Fenyvesihez: „Édes kisfiam, jegyezd meg, amíg velem egy asztalnál ülsz, sose legyen üres a poharam!” Fenyvesi töltött. Az egyéni versenyen a csapat tagja mindannyian kiestek, csak Fenyvesi jutott a döntőbe, aki az esti vacsoránál így szólt Nemeréhez: „Kisfiam, üres a poharam!” És Nemere egy hang nélkül töltött.

Talán ez a csapatszellem, a vívás és egymás tisztelete, a győzelem érdekében történő hihetetlen összetartás vezetett a párbajtőrcsapat legnagyobb sikereihez, melyekben Fenyvesi is oroszlánrészt vállat. 1968-ban a csapat olimpia bajnok lett (Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, B. Nagy Pál, Nemere Zoltán, Schmitt Pál), az 1972-es müncheni olimpián pedig egyéniben lett olimpiai bajnok és a csapat (Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Osztrics István, Schmitt Pál) is nyerni tudott. A világbajnoki címek is sorban jöttek, de 1976-ban a montreali olimpián (későbbi nyilatkozata szerint talán épp a csapat rendkívüli összetartása miatt) nem szereztek újabb bajnoki címet. Történt ugyanis, hogy hiába vezette abban az évben Kolczonay Ernő a világranglistát, a csapat mégis ragaszkodott Schmitt Pálhoz, aki könyöksérülése miatt szinte teljesen harcképtelen volt, de úgy gondolták, majd ők négyen elviszik a hátukon a csapatot. Nem sikerült, a csapat csak 4. lett.

Fenyvesi Csaba nem volt könnyű ember, az életben és a páston is fajsúlyos és színes egyéniségű célratörő, racionális, kötélidegzetű és nagy küzdő. Vívását hallatlan technikai biztonság jellemezte, Kulcsár Győző pedig így vallott róla: „Fenyvesinek nem volt egy egyenes gondolata a páston. Nem lehetett tudni, hogy szúrni fog vagy védeni, előre megy vagy hátra.”

1980-ban fejezte be a versenyzést, ekkortól orvosi hivatására összpontosított. 1968-ban szerzett orvosi diplomája után a MÁV kórházban kórboncnokként kezdett, 1974-től rákkutató sebész szakorvos és klinikai adjunktus. 1980-tól a Virginiai Rákkutató Intézet vendégkutatójaként dolgozott, majd az üzleti életben több dologgal is foglalkozott, továbbá Somogy megyében birtoka is volt és elnöke volt egy vadásztársaságnak. 1997-ben egy súlyos betegség után már kevesebb feladatot vállalt, utolsó éveiben hátrébb lépett, legnagyobb örömét a második házasságából született lánya és fia jelentették. Csaba fia szintén vív, a Vasas párbajtőrcsapatának erőssége.

2015. szeptemberében derült ki, hogy rákos, de ekkor már nem lehetett rajta segíteni, november 3-án hajnalban, 72 évesen hunyt el.