Leírás

Glykais Gyula (1893. április 9. Pomáz – 1948. június 12. Szekszárd)

Görög származású kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros Európa-(nem hivatalos világ)bajnok kardvívó.

1893. április 9-én Pomázon született, családja már évszázadok óta Szentendrén, majd Pomázon élt. Édesapja segédjegyző, édesanyja Pomáz első óvodájában volt óvónő. 10 éves koráig Pomázon járt iskolába, Székelyudvarhelyen a Főreáliskolában tanult tovább, végül az Eötvös Gimnáziumban érettségizett. 19 éves korában kötelezte el magát a kardvívás mellett, első mestere dr. Gerentsér László volt, majd Santelli Italonál készült. Első győzelmét műegyetemi hallgató korában a főiskolások József nádor emlékversenyén aratta, az első nemzetközi győzelmet pedig szintén főiskolai versenyen, Bécsben aratta, 1912-ben.

Az I. világháborúban a 38. gyalogezredben szolgált, az olasz fronton hadifogságba került, ahol kazamatába zárták. Innen testileg-lelkileg megtörve került haza, és csak nagy bíztatásra vett kezébe újra kardot. Ebben oroszlánrésze volt a korábban nagy múltú szolnoki vívóklub akkori elnökének, Alexander Imrének, aki vívó akadémiákat rendezett, és meghívta Glykaist is.

Az ottani fogadtatás és légkör megtetszett neki, és letelepedett Szolnokon. A 20-as évek végén a Magyar Királyi Államépítészeti Hivatal munkatársa volt, később vármegyei főszámvevő, majd a Szekszárdi Városi Számvevőség irányítója lett.

Szolnokon Eduardo Alaimonál vívott, de szombatonként feljárt Pestre Santellihez edzeni, Gerevich Aladárral és Petschauer Attilával gyakorolt. Santelli ritkán dicsért, de a „gereg”-ről így nyilatkozott: „Á kérem a Gilkas szédületes technik!”, „Amúgy igazán csak vele tudok iskolázni, valahogy összenőttem vele.”

Glykais szerény ember volt, dr. Hajdú Marcell azt mondta róla: „Szerettem őt, mert olyan szomorkás ember volt, és nagyon szerény. Ha tehette, háttérbe maradt, menekült a tapsok elől. Kicsit különc ember volt, olyan magam útját járom féle.”

Káros szenvedélye is volt, Kalmár István a Los Angeles-i olimpiáról írt könyvében erről is megemlékezett: „Az Empress of Britain óceánjárón odafelé a vívók szobaparancsnoka volt. Este lefekvést vezényelt, de felhúzta a vekkert, óránként felcsöngette magát, hogy éjszaka is cigarettázhasson. Elszítt egyet, azután nyugodtan aludt tovább.” Nedo Nadi, az 1920-as antwerpeni csonka olimpia öt aranyérmes olasz vívója újságíróként pedig így méltatta egy nápolyi verseny után: „A bajnoki koszorú méltó vívónak jutott. Glykais volt a legjobb, ő a legklasszikusabb és legortodoxabb vívó, akit Magyarország valaha is felmutatott.”

Glykais Gyula 1923-tól volt a magyar válogatott tagja, két olimpiai bajnoki címét a kardcsapat tagjaként a szolnoki vívóklub tagjaként szerezte. (1928. Amsterdam – Garay János, Glykais Gyula, Gombos Sándor, Petschauer Attila, Rády József, Tersztyánszky Ödön; 1932. Los Angeles – Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Kabos Endre, Nagy Ernő, PetschauerAttila, Piller György). 1935 előtt még nem rendeztek világbajnokságokat, a legjobb vívókat felvonultató Európa-bajnokságokon 3 aranyérmet (1929. egyéni, 1930-31 csapat) és 1 bronzérmet szerzett (1927. egyéni) szerzett.

Miután a versenyzést abbahagyta, még gyakran megjelent Santelli vívótermében. Egy darabig nézte, hallgatta a pengék csengését, aztán nekivetkőzött, kardra kapott, és látni lehetett, hogy az „öreg görög” még mindig legény a páston a legjobbak ellen is.

Élete utolsó éveiben Szekszárdon élt, itt is hunyt el 1948. június 12-én. Születése napján a szekszárdi diákok minden évben megemlékezést és koszorúzást tartanak az alsóvárosi temetőben lévő sírjánál, melynek felújításához a Magyar Olimpiai Bizottság is hozzájárult, Szolnokon pedig 2013. július elsejétől utca viseli a nevét.

forrás: pomazicseresznye.hu, mob.hu