Leírás

Dr. Rerrich Béla  (1917. november 26. Budapest – 2005. június 24. Stockholm)

Olimpiai ezüstérmes, világbajnoki bronzérmes és 12-szeres országos bajnok párbajtőrvívó, a svéd vívó és öttusa válogatott vívómestere.

Budapesten született  1917. november 26-án, Horváth Gizella és dr. Rerrich Béla egyetlen gyermekeként. Édesapja neves építész volt, a tájépítészet magyar úttörője, az ő nevéhez fűződik többek között a szegedi Dóm tér és az egyetemi épületegyüttesek tervezése.

Póci, ahogy a család nevezte a kövérkés kisfiút, jómódú családban nevelkedett, Budapesten a Képíró u. 5. szám alatti bérházuk mellett Üllőn is volt birtokuk. Szülei azonban hamarosan elváltak, a kisgyermeket édesapja nevelte tovább. 1932-ban édesapja meghalt, a 15 éves fiút egy közeli rokon fogadta magához és kezelte nagykorúságáig a vagyonát.

Az 1930-as évek elején Dezső nagybátyja kezdte tanítani az angol nyelvre, hamarosan pedig már németül, franciául és olaszul is beszélt. Később a spanyol, az orosz és természetesen a svéd nyelvet is elsajátította, és élete végéig legalább napi egy órát töltött híres nyelvkönyv-gyűjteményének forgatásával.

Rerrich Béla a piaristáknál érettségizett, majd a budapesti és grazi egyetemeken tanult, jogi és politikatudományi diplomát szerzett. 1940-től a Művelődésügyi Minisztériumban dolgozott, 1949-től 56-ig pedig a Kereskedelmi Minisztériumban volt „sportállásban”.

A vívósport egy szerencsétlen balesetnek köszönheti egyik emblematikus alakját: véletlenül fehérítőt ivott, megsérült a nyelőcsöve, és a háziorvos a vívást javasolta, hogy megerősödjen. Édesapja a BEAC Csillag utcai vívótermébe vitte, ahol Gerentsér László lett a mestere (a BEAC 1930-ban költözött az mai OSC vívóterembe, a Semmelweis utcába). A vívóterem már akkor is második otthonának számított, erről tanúskodik Rerrich megemlékezése Syposs Zoltán: Villanó pengék című könyvében a BEAC-os társakról és Szabó András fegyvermesterről.

Rerrich már 1939-ben megnyerte a párbajtőrözők országos bajnokságát, ezt követően 1956-ig volt tagja a válogatottnak. A II. világháború az ő karrierjét is kettészakította, a családi vagyon is odalett, de a hadifogságtól megmenekült, amikor Üllő közelében megszökött, és egy alkalmazottja a háború végéig rejtegette.

Első feleségétől, Doby Ágnestől hamar elvált, 1951-ben házasodott össze Kéler Máriával (Dicky), 1952-ben pedig megszületett Marcsi, 1955-ben pedig Dorottya (Dodó).

Legnagyobb vívósikereit az 1955. évi római világbajnokságon (párbajtőr csapat bronzérem: Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Marosi József, Nagy Ambrus, Rerrich Béla, Sákovics József) és az 1956. évi Melbourne-i olimpián (csapat ezüst: Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Marosi József, Nagy Ambrus, Rerrich Béla, Sákovics József) érte el.

Mint oly sok sportoló, akik támogatták az 1956-os forradalmat, Rerrich Béla sem tért vissza Magyarországra Melbourne-ből. Felesége szülei már évek óta Svédországban éltek, így 1957. áprilisában az Egyesült Államokban tett körút után a család Svédországban egyesült. Novemberben a család visszatért az USA-ba, Rerrich egy sportlapnál kapott állást. Rövid idő múlva Rerrich visszatért Svédországba, de felesége a gyerekekkel Amerikában maradt, és nem sokkal később el is váltak (Dicky és a gyerekek 1964-ben Münchenben telepedtek le, Marcsi szociológus, Dorottya pszichológus diplomát szerzett).

1958-ban Herbert Wahlberg felkérésére kezdett dolgozni svéd vívókkal, először az Olimpiai Stadionba voltak az edzések, később pedig az Artemisgatan-on építette meg ma már legendás vívótermét. Élete végéig ott dolgozott, és amikor nem volt versenyen vagy edzőtáborban, minden reggel 7-kor ott volt a vívóteremben.

Kezdetben a Magyarországon szerzett tapasztalatai alapján oktatta a svéd vívókat és öttusázókat, később azonban már kiváló vezetői adottságai, mindig megújulni képessége, lényeglátása is segítették a hetvenes évektől kezdődően elért sikereit. Az első nagy edzői sikere Björn Ferm 1968-as mexikói öttusa egyéni aranyérme volt, a következő olimpia aranyérem pedig a svéd párbajtőrcsapathoz fűződik, a montreali győztes svéd válogatott 4 tagja is Rerrich Béla tanítványa volt (Carl von Essen, Göran Flodström, Leif Högström, Hans Jakobsson). 1981-ban a bronzérmes svéd öttusa válogatott minden tagjának ő volt a vívóedzője, ahogy a Los Angelesi ezüstérmes Svante Rasmussonnak és a dán 4-szeres egyéni öttusa világbajnoknak, Eva Fjellerupnak is.

Rerrich Béla karizmatikus és intenzív személyiség volt, egyaránt igényes magával és másokkal szemben is. Nyílt volt és közvetlen, szót értett a legfiatalabbakkal is, szigorú volt és sokat követelt, de sokat is adott, ezért tisztelték és szerettek tanítványai. Lelkes híve volt az új dolgok kipróbálásának, sokat dolgozott a vívó és öttusa szabályok és versenyrendszer modernizálásán Svédországban és nemzetközi szinten egyaránt. Tevékenységével számtalan kitüntetés érdemelt ki, talán a legbüszkébb a svéd királytól kapott és a Magyar Lovagkereszt érdeméremre volt.

Ahogy a korábbi nagy vívómesterek is, ő is haláláig szeretett vívótermében dolgozott. Néhány hónappal 88. születésnapja előtt érte a halál, hamvait utolsó kívánságára a Kerepesi úti temetőben lévő családi sírba temették, melyen csak ez áll: Póci.

Köszönet Rerrich Marcsinak az emlékek felidézéséért és a relikviák Vívómúzeumnak ajándékozásáért (melyeket 2012-ben, 56 éves korában bekövetkezett haláláig húga, Dodi gyűjtött).