Leírás

Sákovics József (1927. július 26. Budapest – 2009. január 2. Budapest)

2x-es világbajnok,vb ezüst- és 2x-es vb bronzérmes, olimpiai ezüst és 2x-es bronzérmes, 22x-es magyar bajnok tőr- és párbajtőrvívó, vívómester, az eddigi legeredményesebb olimpián (1964. Tokió 4 aranyérem, 34 olimpiai pont) a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya.

Budapesten született, 2 évvel idősebb nővére, Ilona szintén kiváló vívónő volt, tagja az 1951-ben világbajnoki ezüstérmes női tőr csapatnak (Elek Ilona, Elek Margit, Horváth Kató, Nyári Magda, Sákovics Ilona, Vargha Ilus).

Mindkettőjük mestere dr. Duronelly László volt, majd Balogh Béla, Bay Béla és Vass Imre járultak hozzá ahhoz, hogy a világ egyik legtechnikásabb párbajtőrvívójaként emlegették a nemzetközi szaksajtóban.

Az ifjú Sákovics már 15 évesen 5. lett az akkori középiskolás bajnokságon. Pályafutása alatt végig tőrben és párbajtőrben is versenyzett, 1949-ben nyert először egyéni magyar bajnoki címet párbajtőrben, 1950-ben pedig tőrvívásban szerezte meg ugyanezt a címet.

1951 és 1962 között 75 alkalommal volt tagja a válogatottnak. Az 1951-es stockholmi világbajnokságon 7. helyezést ért el párbajtőr egyéniben. 1952-ben a helsinki olimpián a tőrcsapattal bronzérmes (Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Maszlay Lajos, Palócz Endre, Sákovics József, Tilly Endre), a párbajtőr egyéniben és a csapattal 5. helyezést ért el.

1953-ban a brüsszeli világbajnokságon Sákovics József megszerezte a magyar párbajtőrvívás első világbajnoki címét (Dunay Pál 1935-ben nyert ugyan már egyéni Európa bajnokságot, azonban hivatalos világbajnokságokat csak ezt követően rendeztek). Ezzel több évtizedes hagyományt döntött meg, hiszen korábban az olasz és francia párbajtőrvívók domináltak a világversenyeken, 1953-as győzelme után azonban még az olasz szaksajtó is fejet hajtott briliáns technikája és könnyed elegáns vívómodora előtt. Kiemelkedő eredményét jelentette Berzsenyi Barnabás ezüstérme is, Sákovics a döntőben egyetlen vereségét az első asszóban éppen tőle szenvedte el: megbeszélték, hogy aki az első tust adja, annak a másik a jó találatarány érdekében leadja az asszót, de mivel elsőre együttes találatot értek el, majd Berzsenyi adott találatot, Sákovics veszített. Utána azonban Sákovics „Öcsinek” csak győzelmei voltak, és mindketten legyőzték a 2 Mangiarotti fivért…

Az egyéni diadal mellett 1953-ban még egy érmet szerzett, a tőrcsapattal lett bronzérmes, 1955-ben pedig a párbajtőrcsapattal volt 3. A melbourne-i olimpián a párbajtőrcsapattal ezüst (Balthazár Lajos, Berzsenyi Dániel, Marosi József, Nagy Ambrus, Rerrich Béla, Sákovics József), a tőr csapattal bronzérmet (Fülöp Mihály, Gyuricza József, Marosi József, Sákovics József, Somodi Lajos, Tilly Endre) szerzett.

1959-ben Budapesten a párbajtőr csapat megszerezte első világbajnoki címét (Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Sákovics József), a történelmi siker után azonban Sákovics 1960-ban a római olimpián azonban „csak” három 4. helyezést ért el (tőr csapat, párbajtőr egyéni és csapat). Utolsó érmét, egy ezüstöt a tőrcsapat tagjaként szerezte 1962-ben (Gyuricza József, Kamuti Jenő, Kamuti László, Pacséry Kázmér, Sákovics József, Szabó Sándor).

1963-tól a magyar vívóválogatott szövetségi kapitányaként folytatta tovább a pástok mellett. Szakítva a hagyományokkal, mely szerint a vívás kiegészítő sportja a vívás, bevezette a fizikai felkészülést, mellyel nem kis ellenállásba ütközött. Következetes munkája és az eredmények mégis őt igazolták, az 1964. évi tokiói olimpián a magyar vívók 4 olimpiai bajnoki címet szerettek (női tőr egyéni: Rejtő Ildikó, női tőr csapat: Juhász Katalin, Marosi Paula, Mendelényiné Ágoston Judit, Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia, kard egyén: Pézsa Tibor, párbajtőr csapat: Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán).

1970-től a spanyol szövetség edzője volt, 1972-től pedig a Testnevelési Tudományos Kutató Intézet munkatársa lett (korábban az Idegen Nyelvek Főiskoláján angol- francia szakon végzett, 1965-ben pedig vívó szakedzői diplomát is szerzett a Testnevelési Főiskolán).

1974-től az OSC, majd 1987-től a BSE edzője is volt, eközben 1979-80-ban újra szövetségi kapitányként dolgozott

80. születésnapján megkérdezték tőle, mit tart a legnagyobb sikerének. Talán meglepő, de nem olimpiai és világbajnoki érmeire volt a legbüszkébb, hanem 1955-ös milánói sikerére a hagyományos Spreafico emlékversenyen. Ugyan 1953-ban ő volt az egyéni világbajnok, de a következő évben az olaszok taroltak: Edoardo Mangiarotti (6x-os olimpiai- és 13x-os világbajnok) győzött két másik olasz, Pavesi és Bertinetti előtt, és a csapataranyérem is az olaszoké lett. Az 1955-ös Spreafico-emlékverseny után abban az évben a római világbajnokságon aztán újfent három olasz, Anglesio, Bertinetti és Pavesi végzett az első három helyen.

Ebbe az olasz hegemóniába robban be a világ ámulatára egy magyar, és ráadásul éppen Olaszországban. Sikere a magyar Aranycsapat angolok felett aratott 6:3-as futballgyőzelméhez volt hasonlítható. Edoardo Mangiarotti így nyilatkozott: „Fájdalmas számunkra, hogy a nagy versenyt 130 olasz előtt Sákovics nyerte, de el kell ismernünk, hogy győzelme teljesen megérdemelt.”

„A verseny után odajött hozzám Mangiarotti papája – mondta Sákovics -, és megkérdezte, hogy másnap délután 5 órakor ráérnék-e. Ráértem. Nos,   leültette mellénk olimpia és világbajnok fiát, és közben nekem adott iskolát! Ennél nagyobb megtiszteltetés kevés adódott számomra az életben!”

Sákovics „Öcsi” 2009. január 2-án, 81 éves korában, súlyos betegségben halt meg. Pézsa Tibor ekkor így emlékezett meg róla: „Ő volt az első olyan magyar szövetségi kapitány, aki nem félt az újtól. … bevezette a fizikai felkészítést . tudományosan közelítette meg a vívást, foglalkozott a kiválasztás, a döntési gyorsaság vagy éppen a fegyelmezettség kérdésével.”

Felesége Dömölky Lídia, akivel több, mint 50 évig éltek együtt, máig nehezen viseli elvesztését. Legkisebb unokájuk, Benedek az OSC-ben vív.

forrás: Magyar Nemzet 2005. január 20. 2007. július 27.