Leírás

Sákovicsné Dömölky Lídia (született 1936. március 9., Budapest)

Olimpia bajnok, 2x-es olimpiai ezüstérmes, 5x-ös világbajnok, 4x-es világbajnok ezüst és 1x-es bronzérmes, 8x-os egyéni magyar bajnok tőrvívónő.

1936. március 9-én született Budapesten. Bátyja a piaristákhoz jár gimnáziumban, ahol a testnevelő tanár vívást is oktatott, és az ügyesebb gyerekeket, így Gyurit is a Semmelweis utcai vívóterembe küldte. A kis Lidia édesanyja kívánságára balettozni járt, de ő ugyanazt akarta csinálni, mint a bátyja, ezért 1949-ben ő is elkezdett vívni. Első edzője Ganzmann Ferenc lett, volt katonatiszt és Ludovikás vívómester, aki pár edzés után azt mondta neki: „Kislány, magáért még a trikolór lobogni fog.” Később Szabó László lett az edzője, és hamarosan a válogatottban is bemutatkozott: 17 évesen, 1953-ban – igaz, még csak tartalék szerepben – tagja volt a világbajnok magyar női tőr csapatnak (Dömölky Lídia, Elek Ilona, Elek Margit. Kiss Katalin, Morvay Zsuzsa, Nyári Magda, Zsabka Magda).

1955-ben egyéni magyar bajnokságot nyert, kihagyhatatlan lett a csapatból, és hatalmas meglepetésre a világbajnokságon – megelőzve Elek Ilonát és Nyári Magdát is- a döntőben veretlenül egyéni aranyérmet nyert, majd a csapattal (Dömölky Lídia, Elek Ilona, Elek Margit, Kiss Katalin, Kovácsné Nyáry Magda) is nyerni tudott. Időközben edzőt váltott, Somos Bélával, később pedig Vass Imrével dolgozott, és 1970-ig kihagyhatatlan volt az akkor világversenyek sorát nyerő női tőr csapatból. A válogatott tagjai, Dömölky Lídia, Gulácsy Mária,  Juhász Katalin, Marosi Paula, Mendelényiné Ágoston Judit és Rejtő Ildikó, később Bóbis Ildikó is, remekül kiegészítették és támogatták egymást a versenyeken, és annak ellenére, hogy mindig küzdelmes asszókat vívtak egymás ellen, a mai napig a legjobb barátnők, gyakran találkoznak.

Az olimpiákkal – bevallása szerint – nem volt szerencséje, az egyéni versenyeken nem tudott döntőbe kerülni, és az 1960-as és 1968-as olimpiai csapat ezüstérmet is kudarcként értékeli. Az 1964-es olimpia csapat aranyérem megszerzésében viszont elévülhetetlen érdemeket szerzett, hiszen ő volt az, aki az utolsó, mindent eldöntő csörtében 1 találattal legyőzte szovjet ellenfelét.

Már egészen fiatalon, a pástok mellett megismerkedett későbbi férjével, Sákovics Józseffel, ez első  magyar egyéni párbajtőr világbajnokkal (1953), aki 1963-tól, így az 1964. évi, négy magyar vívó aranyérmet hozó tokiói olimpián is a válogatott szövetségi kapitánya volt. 2 gyermekük született: 1962-ben József, 1970-ben Lídia. Sákovics 1970-ben spanyolországi szerződést kapott, ekkor Lídia befejezte a vívást.

Nehezen találta meg a helyét, hiányoztak a napi intenzív edzések. A Képes Sportnál dolgozott újságíróként (nem volt elég kritikus a sportolókkal szemben…), évekig edzősködött is (nem volt elég szigorú a tanítványokkal…), mígnem össze nem találkozott Berczik Sárával, a neves tornaedzővel. Kezdetben csak a volt neves tornászokból, valamint nagynevű és feltörekvő színésznőkből álló csoportos órákra járt, de hamarosan szerzőtársakká váltak, három közös könyvül jelent meg (A nő harmóniája, A gyermek harmóniája, Mozgásfejlesztő és tartásjavító gimnasztika). Egészen az elmúlt évekig maga is tartott csoportos órát, hetente háromszor mai is úszik.

Sákovics „Öcsi”, akivel több, mint 50 évet éltek együtt, 2009. januárjában hunyt el, Lídia még ma sem tudta túltenni magát az elvesztésén. Unokái jelentik számára a legnagyobb örömöt: fia és két unoka a családjával Skóciában él, gyakran meglátogatja őket, Lídia lányának is 2 fia van, a kisebbik, Beni a Semmelweis utcai teremben vív.

Néhány éve visszatért a pástok közé, a veterán vívókkal gyakorolt és indult versenyeken. A mozgása, a vívása, a dinamizmusa ma is egy csoda. Bár gyakran panaszkodott, hogy a kitörése már nem a régi, nem elég hosszú, ezért otthon is nyújtotta… 2018-ban szemsérülés érte, az orvosa már nem engedi vívni, de szinte minden vívóversenyen ott van, élvezi a maiak vívását és emlékezik a régiekére. Ki tudja, talán még a kitörést is gyakorolja titokban otthon?