Leírás

Zulawszky Béla (1869. október 23.Tőketerebes – 1914. október 24. Szarajevo)

Olimpia ezüstérmes kardvívó, honvédtiszt.

A Kassához közeli Tőketerebesen született 1869. október 23-án, családjáról és gyerekkoráról sajnos keveset tudunk. Az 1890-es években kezdett vívni a Magyar Atlétikai Klubban, később Hercegovinába került, ahol nem volt alkalma gyakorolni, de 1896-97-ben a Bécsújhelyi Vívóakadémián már katonai vívómesteri oklevelet kapott. 1897-től a kőszegi katonai alreáliskola magyar nyelv-, torna-, és vívótanára volt.

1908-14-ig szerepelt a magyar válogatottban, főleg kardvívásban versenyzett, de az 1908-as olimpián párbajtőrben is indult (40. lett), 1912-ben pedig tőrben is (9. hely).

Legnagyobb sikerét 1908-ban érte el, amikor a londoni olimpia kard egyéni versenyében drámai versenyben a lehető legkisebb különbséggel, holtverseny után egy találattal maradt le az olimpia bajnoki címtől. A döntőbe Fuchs Jenő minden ellenfelét végigverte, kivéve a cseh Lobsdorffot, aki hasonló „kiváró” stílusban vívott, így aztán ez az asszó az akkori szabályokban lefektetett nyolc perc alatt sem hozott döntést, ezért mindkét vívó vesztesen hagyta el a pástot. Zulawszky is kiválóan vívott, egy vereséggel végzett (Fuchstól), ezért holtverseny alakult ki a két magyar között. A zsűri határozata szerint Fuchs Jenőnek és Zulawszky Bélának egymás között egy tusra menő asszóban kellett eldönteni az olimpiai bajnokságot.

A páston mint Dávid és Góliát állt szemben egymással szemben az apró termetű Fuchs és a magas, jókiállású Zulawszky. Halálos csendben indult meg a döntő asszó, hiszen az egy tusra menő küzdelmet az idegeknek kell eldönteni, ebben pedig Fuchs állt jobban, az egész verseny alatt feltünést keltett hidegvérével, nyugalmával, drótkötél idegeivel. Zulawszkyt is ezzel győzte le (egy kitűnően előkészített elővágással, más források szerint egy mellkasra mért parád-riposzttal…), azaz Fuchs lett hallhatatlan olimpiai bajnok (aki egyéni győzelmét 1912-ben Stockholmban megismételte), Zulawszky Béla nevét pedig – méltatlanul – ma már kevesen ismerik.

Pedig kiváló vívó és nagyszerű mester is volt. Mint hivatásos katona, áthelyezték Székesfehérvárra, ahol a kereskedelmi iskola tornatermében vívótanfolyamot indított, 1910-ben már 70 tanítványa volt. Nem sokkal ezután pedig már csodájára jártak tanítványainak, „kiket igen rövid idő alatt számottevő, helyes akciókkal kombináló verseny-vívókká fejlesztett. …Akcióik gyorsak és oly meggondoltak és racionálisak, hogy sokkal öregebb vívóknak is becsületére válnának.”

A székesfehérvári kiküldetés a gyakorlást és vívótudásának fejlesztését is gátolta, talán ezért sem ért el jobb eredményt az 1912-es olimpián, kard egyéniben nem került döntőben, a győztes magyar kardcsapatnak pedig azért nem lehetett a tagja, mert az osztrák-magyar közös hadsereg vezérkara megtiltotta neki. Ezután már inkább csak zsűriskedett a 40 feletti katonatiszt.

Az I. világháború kezdetekor a szarajevói hadszíntéren harcolt őrnagyként, itt érte a halál 1914. október 24-én. A háború befejezése után bajtársai felkutatták és hazahozták maradványait, a Kőszegi temetőben helyezték örök nyugalomba. Emlékét a két világháború között – hősi halált halt vívóbajnok társaival együtt (többek között Békessy Béla, Szántay Jenő, Szarvasy György) az évente megrendezett Hősök emlékversenye őrizte, mely az 1920-1940 közötti időszak legjelentősebb hazai versenye volt.