Lőcsén született 1893. október 15-én, de Pozsonyban érettségizett, ott ismerkedett meg a kardvívással. Pestre költözött, a BBTE, majd a WVC tagja lett, Gellér Alfréd és Leszák Károly vívómesterek tanították tovább. Elmondása szerint a teniszt jobban szerette, de jöttek a téli napok, bekerült a vívóterembe, és ott is maradt.
1912-ben, fiatal joghallgatóként első versenyeként vett részt a bécsi főiskolai vívóbajnokságon, ahol rögtön ezüstéremmel debütált.
Itthon minden találatért és győzelemért nagyon meg kellett küzdenie, mert nem volt a MAC vagy a katonaklub versenyzője. Mégis, 1924-ben tagja volt a párizsi olimpia ezüstérmes kard csapatának, mely csak tusaránnyal szorult a 2. helyre. Legjobb egyéni eredményét az 1925. évi ostendei Európa-bajnokságon érte el (ebben az időben még nem rendeztek világbajnokságokat), ahol a későbbi olimpiai bajnok Petschauer Attilát megelőzve ezüstérmes lett (győzött Garay János).
A korabeli leírások alapján Uhkyarik Jenő nyugodt, okos, klasszikus, nagy tuserejű vívó volt, kitűnő idegei voltak, nyugodtan kivárta a támadásokat és bámulatosan éles szemmel riposztozott. Keveset kockáztatott, de amit csinált, az tökéletes volt.
Akkoriban a sport mást jelentett, passzió volt. Uhlyarik Jenő civil életét helyezte előtérbe, élete legboldogabb pillanatának azt tartotta, amikor megszületett a lánya, Katalin. Megtörtént az is, hogy a Műszaki Egyetem aulájában megrendezett versenyen megjelentek a gyerekei, és könyörögtek, hogy olyan szép az idő, menjenek fel a Gellért hegyre, és ő csapot-papot otthagyott.
Elvégezte a jogi egyetemet, aztán beiratkozott a műszaki egyetemre is, de ott már nem kapott diplomát, mert az utolsó szigorlatra már nem jutott ideje. A műegyetem azonban újabb inspirációt adott, dr. Zimány Ferenc egyetemi tanárral ábrázoló mértannal kezdett foglalkozni.
1931-ben vonult vissza az aktív sportolástól, de a vívástól nem tudott elszakadni, 1934-től 41-ig a vívószövetség főtitkára volt. 1941-ben Bajára költözött, ezért lemondott tisztségéről (utóda Hatz József lett).
A háború után műszaki végzettségét hasznosítva üzemmérnökként dolgozott, 80 éves korában ment nyugdíjba.
Ezután is hetente kétszer kirándult, legkedvesebb hegysége a Pilis volt, itt sétált naphosszat. Az öregedés egyetlen jeleként a szeme romlását érzékelte, olvasás közben néha elfáradt a szeme. Tolsztoj példája lebegett a szemei előtt, aki 67 éves korában tanult meg kerékpározni, teniszezett, megfürdött a folyó jeges vizében, nyáron kaszát ragadott és néha három óra hosszat egyfolytában aratott. Uhlyarik túl a 80-on is latinra és matematikára tanította unokáit, Pompei régészetével kapcsolatos tanulmányokat folytatott, fúrt-faragott.
Dr. Uhlyarik Jenő 81. évében, 1974. április 23-án hunyt el.
Forrás: Kő András: A szemöldökember (Népsport 1974. február 8.).
(Ferdinandy Györgyi)