Nápolyban született Eduardo Armentano néven, 1899-ben Santelli egyik akadémiájára látogatott Magyarországra. Ekkor már Livornóban, a Nadi vívónemzetség hazájában vívott, és mint fiatal mester, hét nagy mesterversenyen mutatta be vívótudását Velencében, Padovában, Milánóban és Grazban.
A nagy sikerű akadémia után a jó szemű Fodor Károly, a neves vívómester, látva a fiatalember kiváló képességeit, azonnal fényes ajánlatot tett neki, hogy örömmel hajlandó őt alkalmazni a híres Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utca 3. szám alatt, a Trattner házban működő vívóintézetében. Armentano azonban nem fogadta el az igen kedvező ajánlatot, mert nem akarta feladni Livornóban élvezett önállóságát.
Ekkor jelentkezett Szeged, ahol akkoriban alapították a Szegedi Vívó Egyletet, melynek vezetője, Csernovics Agenor, maga is korának híres fegyverforgatója, igen kedvező ajánlatot tett a 26 éves fiatalembernek. Santelli is rábeszélte, hogy utazzon le Szegedre, nézzen körül az árvízkatasztrófából nemrég felépülő és erősen terjeszkedő városban. Armentano végül elfogadta az ajánlatot, és rövid időn belül a fiatalság tódult a termébe. A polgári családok örömmel vitték csemetéiket a mesterhez, a kurzusok népesek voltak és jól jövedelmeztek.
Csernovics Agenorral vívóbemutatókat, látványos vívóesteket is rendeztek, amelyeken Armentanon kívül más olasz mesterek is szerepeltek, pl. Angelo Toricelli és Ettore Falcheto, akik szintén Magyarországon telepedtek le és tanítottak évtizedekig. A Szegedi Vívó Egylet már a századforduló évében nemzetközi verseny rendezett, az 1902-ben rendezett versenyükön pedig a kor leghíresebb kardforgatói közül részt vett Mészáros Ervin és Békessy Béla későbbi olimpia bajnokok és Porteleky László, az 1900-ban első ízben megrendezett kardbajnokság győztese. Pesten is felfigyeltek Armentano működésére, 1900-ban a „Nagy pengeművészek akadémiáján” Berti Lászlóval vívott asszója nagy elismerést keltett.
1903-ra olyan biztos egzisztenciát teremtett magának, hogy megházasodhatott, szegedi család lányát, Pöcher Emiliát vette feleségül. 1904-ben megszületett egyetlen gyermekük, Lajos (később tehetséges vívó, belgyógyász főorvos a Péterfy Sándor utcai kórházban, kiváló sakkozó).
Kiemelkedő korszaka volt a szegedi vívásnak, amikor 1908-ban Schenker Zoltánt, mint katonatisztet, Szegedre vezényelték és belépett a klubba. Ekkor kezdődött Schenker és Armentano barátsága: Armentano büszkén mutatta vendégeinek a Schenker ajándékozta fényképet, melyre ezt írta: „Mesteremnek, aki megtanított győzni!”, Schenker pedig visszaemlékezéseiben így írt róla: „Szerencsémre a katonasors mindig olyan helyre dobott, ahol a vívást kultiválták és vívómester állott rendelkezésemre. … Szegeden Armentano Eduard olasz vívómester, akivel – ha kiürült a vívóterem – órákhosszat dolgoztunk együtt, verejtékünkkel nemcsak a dresszünkön, hanem a vívóvonalakon is jelezve a vívás iránti szenvedélyünk árát. Utána Eduardo szép férfias tenorja közben zuhanyoztunk és egy házi fröccs által felfrissülve, a késő éjszakába nyúlva váltunk el egymástól, hogy a következő napon kora reggeltől délután 6-ig tartó katonai szolgálat után mindennap megismételjük a programot.”
Armentano igen agilis vívómester volt, tanfolyamokat tartott még a nyári szünetben is, gyerekekkel és hölgyvívókkal is foglalkozott a Korona (ma Hajnóczy) utca 1. szám alatti, I. emeleti vívótermében. 1911 nyarán néhány hétig Nápolyban tanulmányozta a párbajtőrvívást, hogy ebben a fegyvernemben is taníthasson.
Az I. világháború a szegedi vívóéletben is törést okozott, megszűntek a tanfolyamok, a család megélhetése veszélybe került. Félő volt, hogy az olaszok hadbalépése miatt az olasz állampolgár Armentanot is zaklatás éri, de a köztiszteletben álló mester az egész háború alatt szabadon, minden háborgatás nélkül élt Szegeden, akárcsak Santelliék Pesten.
A háború után a szegedi vívóterem lassan újra benépesült és Armentano ismét bámulatos türelemmel és szorgalommal tanította különböző korú tanítványait. Olyan neves vívók is kikerültek az iskolájából, mint Kevey (Richter) János, később pedig az olimpiai bajnok Magay Dániel. 1925-től hetente kétszer átjárt Makóra is edzést tartani.
1930-ban magyarországi működésének 30. évfordulóján nagyszabású ünnepségen adta át részére szülőföldje nagykövete az olasz koronarend lovagkeresztjét. Az eseményen bemutatót tartott többek között Santelli, Petschauer Attila, Glykais Gyula, Gombos Sándor és Kabos Endre.
Armentano Ede korszakot jelentett Szeged sportéletében. Élete utolsó pillanatáig tanított, 1952. február 27-én, 79 éves korában halt meg, a szegedi temetőben nyugszik.
Forrás: Klell Kálmán: Érdemes mesterek: Armentano Eduardo (Vívó Híradó 1976/12.)
(Ferdinandy Györgyi)