Francia eredetű családból származott, a Du’Rosnell család a 16. század táján telepedett le hazánkban. A családi név időközben Duronellyre változott, 1907. február 12-én, Monoron egy kishivatalnok egyetlen gyermekeként pedig megszületett Duronelly László.
Kitűnő tanuló, jó sportoló volt a már igen korán önálló és céltudatos ifjú, zsúfolt napirendjébe nemigen fért bele az olvasás szenvedélye, éjszakánként titokban olvasott, ezért szeme fokozatosan romlott, erősen rövidlátó lett. A ciszterci gimnáziumban találkozott először a későbbi életét betöltő vívással. 1925-ben jelesen érettségizett, apja ekkor már nyugdíjas, ezért csupán szegénység és munkanélküliség várta az ambiciózus fiatalembert. Fogta a vívókardját és jelentkezett Santelli Italonál, aki a törekvő, korához mérten érett fiatalembert a vívómesteri oklevél megszerzésig ingyenes gyakornokként alkalmazta és oktatta. Duronelly tanult, hogy tanulhasson és tanított, hogy tanulhasson, karddal, tőrrel, párbajtőrrel. Mestere nyomán magas intelligenciával a vívás „velejéig” hatolt, elméletben, gyakorlatban egyaránt. Kitartására, módszerességére utalva a Maestro tréfálkozva ezt mondta róla: „Fiú, neked van german féj, olasz név, és mondod, vagy té magyar! Furcsa.”
1930-ban a Magyar Királyi Állami Vívómester Vizsgáló Bizottság vívómesteri oklevelet állított ki számára, az irat aláírói Rákossy Gyula, Berti László és dr. Gerentsér László voltak. Időközben beiratkozott a Pázmány Egyetem Jog- és Államtudományi Karára, és a főiskolások részére kiírt patinás József nádor versenyen első helyezést ért el. Ezzel azonban megsértette az akkori amatőr szabályokat, mely szerint professzionálisnak nem csak az tekintendő, aki anyagi juttatásért tanít, hanem az is, aki azért tanít, hogy tanítsák….
1950-ig (43 éves már ekkor) nem indulhatott tehát amatőr versenyen, azonban 20 éven keresztül minden mesterversenyen elindult, és egy kivételével mind megnyerte.
Reneszánsz ember volt, aki a vívómesteri oklevélen kívül államtudományi diplomát is szerzett, de egyaránt érdekelte a csillagászat, az atomfizika, irodalom, bölcsészet, biológia és a történelem is. Szenvedélyes vadász volt, hosszú évekig versenyzett sportlövészetben (1934-ben csapatbajnoki címet szerzett, 1948-ban pedig tagja volt a londoni olimpiai keretnek). Motorozott, kedvelte a természetjárást, hosszú túrákat tett télen-nyáron, kiváló úszó volt, lovagolt.
22 éves korában, 1929-ben nősült, esküvői tanúja mestere és atyai barátja, Santelli Italo volt. A család életét az első években két tragédia is beárnyékolta, 24. születésnapján megszületett első gyermeke, de még aznap meg is halt, öt év múlva pedig alig négy éves gyermekét ragadja el az agyhártyagyulladás.
Több klubban is tanított, mint egyetemi vívómester: a BEAC-ban és a MAFC-ban, de majd mindennap ott volt a Santelli teremben is, ott érezte igazán otthon magát…. Emellett 1941-ben a Vallás- és Közoktatási Minisztérium testnevelési előadójaként is dolgozott. A háború rémuralma alatt pedig Kázmér utca lakásában két üldözött családot is rejtegettek.
A háború után részt vett a Testnevelési Főiskola újjászervezésében, majd régi vágya teljesült: megbízták a TF vívás tanszékének vezetésével. Mindezek mellet vívást oktatott a MAFC, az FTC, a Postás és a Lokomotív (a BVSC elődje) vívóinál, a Színművészeti Főiskolán, előadásokat tartott, edzője volt az olimpia és világbajnoki vívókeretnek, valamint örök érvényű tételeket is megfogalmazó szakkönyveket írt „A csel legyen határozott, szuggesztív, hogy az ellenfél tényleg érezze a fenyegetést, belőle a védőreflexet – szinte akarata ellenére is – kiváltsa.” „A jó vívó mindig elég közel van ellenfeléhez, ahhoz, hogy találhasson, s valahogy mindig távol ahhoz, hogy őt eltalálják.” „Mi kell a víváshoz? Szorgalom, tehetség és a küzdelem szeretete. És ami a küzdelmet illeti: versenyben csak remélni lehet, számítani soha!”
1951-ben Bay Bélával és Rerrich Bélával az addig nálunk „mostohagyerekként” kezelt párbajtőrvívás fellendítésére és magyar párbajtőriskola kialakítására fordított komoly és sikeres erőfeszítéseket. Dolgozott a vívás oktatásának korszerűsítésén is, kidolgozta a csoportos vívásoktatás módszertanát.
Legsikeresebb tanítványait felsorolni is nehéz, Balthazár Lajos 18 évig volt a tanítványa, de mestere volt Sákovics Józsefnek is. Egyik fia, dr. Duronelly Róbert (1934-2009) szintén kiváló vívómester lett, 19 éves koráig Gábor fia is versenyzett.
Fiatalon, 48 éves korában súlyos betegség támadta meg, barátai, köztük Nedeczky László még vért is adtak, hogy megmentsék, de már nem lehetett rajta segíteni, 1955. november 26-án életét vesztette. Emlékét sokáig emlékverseny őrizte, mesterfegyverét és -plasztonját a TF raktárában őrzik….
Köszönjük Duronelly Gábornak a muzeális értékű fotókat és a segítséget.
Forrás: Syposs Zoltán: Villanó pengék
(Ferdinandy Györgyi)