1892. augusztus 17-én született Szabadkán, édesapja Lichteneckert Károly vendéglős, édesanyja Szelhoffer Terézia. Bátyja, András kiváló kardvívó és sportvezető volt.
Lichteneckert István 18 évesen, utolsó gimnáziumi évében Szabadkán kezdett vívni, első edzője testnevelő tanára, Matkovich Miklós volt. 1910-ben beiratkozott az orvosi egyetemre, Pestre költözött, és belépett a MAC-ba. Mestere Schlotzer Gáspár lett, akinek vívóterme abban az időben a Semmelweis utca 4. szám alatt volt (a mai Egyetemi Vívóterem melletti házban, az I. emeleten).
1912-ben a Keresztessy emlékversenyen már 4. helyezést szerzett a 20 éves fiatalember, de az I. világháború, mint annyi neves vívónak, az ő sportpályafutását is megszakította. A háború alatt súlyosan megsebesült, tüdőlövést kapott.
1915-ben szerzett orvosi diplomát, a Rókus kórházban kezdett dolgozni, ahol később az orr-, torok-, és gégeosztály főorvosaként gyógyított. Sérülése miatt csak 1920-ban tudta folytatni a vívóedzéseket, ennek ellenére hamarosan a legjobb tőrvívók között emlegették. A kor szokásával ellentétben csak tőrözött, talán a sebesülése miatti gyenge fizikuma miatt, de vívóstílusa is elütött a magyar vívók többségétől, a francia mesterek mintájára vívott, „mozdulatai alig láthatóan kicsik voltak, minden akcióját csipkeszerűen konstruálta meg, de emellett gyors volt, energikus és biztos”.
1923-ban egyéni tőr országos bajnokságot nyert, és biztos tagja volt az 1924. évi párizsi olimpia tőrcsapatnak, mely – Berti László, Lichtenecker István, Pósta Sándor, Schenker Zoltán és Tersztyánszky Ödön összeállításban – olimpia bronzérmet szerzett. Az egyéni versenyt a magyarok a francia szervezők pontatlan tájékoztatása miatt – Schenker kivételével – lekésték…
Ezt követően Lichteneckert – meggyengült egészségi állapota miatt – kénytelen volt visszavonulni, és fiatalon, 37 éves korában, 1929. november 10-én a harctéren kapott tüdőlövés szövődményei következtében életét vesztette. Temetése november 13-án volt, a Kerepesi temetőben nyugszik.
Emlékére a honvédelmi miniszter díszes vándordíjat alapított, 1930-tól évente emlékversenyt rendeztek a tiszteletére, melyen a díjakat édesanyja és András bátyja adta át.
(Ferdinandy Györgyi)