Mészáros Ervin

Mészáros Ervin

1877. április 2. Budapest – 1940. május 21. Budapest

Olimpia bajnok és olimpiai bronzérmes kardvívó, 4x-es országos egyéni tőrbajnok.

Budapesten született 1877. április 2-án.

1894. május 20-án a MAC által a Nemzeti Lovardában rendezett vívóakadémián szerepel először, egy évvel később lett a klub tagja. Első mestere Halász Zsiga volt, később Santelli Italonál vívott. Kezdeti sikereit tőrvívásban érte el, négyszer nyert magyar bajnokságot (1900., 1902-1904), de miután 1906-ban csak 31. helyen végzett egy trieszti versenyen, otthagyta a szakágat.

Az osztrák-magyar hadseregben lovassági tisztként szolgált, 1905-1906-ban elvégezte a bécsújhelyi vívó- és tornatanár tanfolyamot. Bár a századforduló egyik legsikeresebb vívója volt, az 1904-es és 1908-as olimpián nem indulhatott, mivel a bécsi hadügyminisztérium a monarchia tisztjeit nem engedte magyar színekben versenyezni.

1912-ben, 35 évesen végre eljutott az olimpiára, Stockholmban tagja volt a Berty László, Földes Dezső, Fuchs Jenő, Gerde Oszkár, Mészáros Ervin, Schenker Zoltán, Tóth Péter, Werkner Lajos összeállítású olimpiai bajnok kardcsapatnak. Az egyéni verseny döntőjében sokáig veretlen volt, de kikapott klubtársától, Tóth Pétertől (egy életen át nem tudta neki ezt megbocsátani…), később Fuchstól is, így végül Fuchs és Békessy mögött 3. lett. Olimpiai bajnok létére azonban magyar bajnokságon kardvívásban még csak érmet sem szerzett.

1925-ben, 48 éves korában még 4. lett az Európa-bajnokságon (nem hivatalos világbajnokságon, ugyanis 1935-től rendeztek csak világbajnokságokat), majd abbahagyta a versenyzést. Az 1928-as olimpia kedvéért még egyszer nekirugaszkodott, a válogatóversenyen a nála 5 évvel fiatalabb, szintén a csapatba kerülés érdekében ismét versenyző Fuchs Jenővel került szembe. Az összecsapást óriási érdeklődés övezte. A páston hosszú percekig szinte mozdulatlanul állt egymással szemben a két védekező stílusú vívó, egyszer csak Mészáros lekapta a sisakját: „Kedves Jenő! Nem gondolja, hogy ez már nem való nekünk?” Fuchs bólintott: „Hát hagyjuk abba!” Mindketten visszaléptek.

Nemcsak a vívóteremnek, hanem a város képének is jellegzetes alakja volt a monarchiás békeévekből visszamaradt régi vágású úriember. Kapitány úrnak, ahogy mindenki szólította, saját evőeszköze, saját szivarjai és csak neki főző szakácsa volt egy elegáns étteremben, ideje nagyobb részét a Nemzeti Kaszinóban töltötte. Délelőttönként lakkcipőben és frakknadrágban jelent meg Santelli termében, ahol külön fogasa volt, amelyhez másnak hozzányúlnia a legnagyobb bűn lett volna. Egy ízben délután egy akkor már Európa-bajnok neves vívó mégis elfoglalta a fogasát, hiszen a Kapitány délutánonként sosem ment edzésre, ekkor azonban váratlanul beállított. Alig lehetett megbékíteni…

Különcségei ellenére nagyon szerették, udvarias és előzékeny volt, soha senkire rosszat nem mondott.

Vívását az akkori klasszikus olasz stílus jellemezte, nem láthatott tőle senki közbevágást, annál remekebbül védekezett. Hihetetlen nyugalommal várta a támadást, nézett szembe három-négy csellel is, és csak az utolsónak, a valódi vágásnak nyúlt utána, visszavágásai pedig gyilkosak voltak. Hátra a legritkább esetben ment, és támadni sem támadott sokat. A visszaemlékezések szerint a vívóteremben megállt a falnál, ott támadták a fiatalok, és ő mindent védett, órákon át. Érdekesség, hogy a kardban jobb, tőrben pedig bal kézzel vívott.

Budapesten, 1940. május 21-én hunyt el, sírja Fiumei úti Sírkertben van. Nevét Budapesten emléktábla őrzi a Testnevelési Egyetem aulájában, az Olimpiai Parkban, a Hadtörténeti Múzeum udvarán és a Farkasréti temetőben, Üllőn pedig utcát neveztek el róla.

Fotó: ADT