Kausz István dr.

Dr. Kausz István

1932. augusztus 18. Budapest – 2020. június 3. Budapest

Olimpiai és 2x-es világbajnok és 2x-es világbajnoki ezüst- és vb bronzérmes párbajtőrvívó, öttusázó, sportvezető, sebészfőorvos, aki az úszóválogatott orvosaként is részt vett 6 olimpián.

1932. augusztus 18-án született Budapesten, szülei 9 gyermeket neveltek fel, akik közül többen édesapjuk orvosi hivatását követték, de lett közülük mérnök, tudományos kutató és szakmunkás is.

Kausz (vagy ahogy barátai nevezik, Dades) első találkozása a sporttal egy öttusa tehetségkutató versennyel kezdődött, ahol az első 20 helyezett részére álladó lovaglás és vívást ígértek. Nagyon vonzotta a lovaglás, tetszett neki a vívás is, így megpróbálta, és az első 10 között végzett. Lendvai Pál lett az edzője, aki szinte apaként segítette ifjú tanítványai. Az úszás viszont nem ment igazán jól, 1951-ben pedig végre felvették az orvosi egyetemre, így az öttusáról lassanként átpártolt a víváshoz, amit jobban össze tudott egyeztetni a tanulmányaival. Klubja mindvégig az OSC, mestere pedig Tari István volt, aki ha kellett, este 9-kor is lement az OSC-be iskolát adni Kausznak, ha orvosi munkája miatt csak akkor ért rá.

Lassan a vívóeredmények is jönni kezdtek, bár a vívótársadalom még évekig öttusázónak tartotta… 1957-ben került be a válogatottba, akkor, amikor a magyar párbajtőrvívás felzárkózóban volt a világ élvonalához. A párizsi világbajnokságon rögtön csapat ezüstéremmel debütált (Balthazár Lajos, Bárány Árpád, Berzsenyi Barnabás, Czvikovszky Ferenc, Gábor Tamás, Kausz István).

1959-ben Budapesten tagja volt a fegyvernem első magyar világbajnoki aranyérmét nyerő Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Marosi József, Sákovics József összeállítású párbajtőrcsapatnak. Az 1960-as római olimpia nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, ekkor határozták el edzőjével, hogy fizikai kiegészítő edzésekkel javítják az állóképességét. A módszer bevált, sőt lassanként más vívók is átvették, hiszen 1962-ben, a Buenos-Aires-i világbajnokságon egyéni világbajnoki címet szerzett egy másik magyar, Gábor Tamás előtt. Pedig a vb előtt nem sokkal kivették a vakbelét, azonban a műtét után 2 héttel már úszott, 3 éttel pedig álló helyzetben vívott…

Az olimpia aranyérem is megadatott, 1964-ben a Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán összeállítású csapat olimpia bajnoki címet szerzett.

Csapatban mindig jobban vívott, megbízható volt és nagy küzdő, sallangmentesen és célratörően vívott. Erőssége volt a távolság tartása, és a közbeszúrások, szorgalma pedig kiemelkedett még az akkori idők nagy munkabírású klasszisai közül is.

1966-ban hagyott fel a versenyzéssel, ekkor már 9 éve dolgozott Kubányi professzor mellett a Rókus kórház sebészetén. Ezt követően még inkább aktív lett a szakmai képzés terén, bár korábban sem hagyott ki egyetlen ügyeletet sem az osztályán, edzőtáborokból pedig szombat-vasárnap járt fel ügyelni. A vívástól nem szakadt el, lejárogatott edzeni, vezette az OSC vívószakosztályát, és 1988-ig elnökségi tagja volt az MVSZ-nek.

1967-ben került az úszás közelében, először mint a KSI úszóinak orvosa, ahol Széchy Tamás legendás úszói – Hargitay, Verrasztó, Soós, Wladár, Czene, Rózsa,  – felkészülésének élettani-orvosi hátterét biztosította. 1985-től hívták az úszóválogatott mellé, ettől kezdve 2014-ig (82 éves koráig) kísérte a világversenyekre az olimpiai és világbajnoki címeket szerző úszókat.

1959-ben nősült, felesége az operaház balett táncosnője volt. 2 leányuk született, mindketten külföldön élnek, legidősebb unokája pedig követte Kauszt az orvosi pályán.

Egészségét, szikár alkatát napi 15 perces speciális tornával őrízte, természetszeretetét kertészkedéssel és a Tápióvölgye Vadásztársaság tagjaként gyakorolta.

87 éves korában, 2020. június 3-án hunyt el.

Fotó: Képes Sport