Leírás

Szabó Sándor (1941. január 29. Budapest – 1992. augusztus 9. Budapest)

4x-es világbajnoki ezüstérmes, 3x-os olimpia résztvevő, 10x-es országos bajnok tőrvívó, vívómester.

Budapesten született 1941. január 29-én, édesapja az a Szabó Pál volt, aki egész életét a pástok mellett, a vívósport szerelmeseként töltötte el. Szabó Putyi, ahogy mindenki hívta, első csörtéjét 12 éves korában az édesapjával vívta, igaz nem a páston, hanem egy családi megbeszélésen, hiszen mindene volt a foci, labdarúgó szeretett volna lenni, a papa azonban vívót akart nevelni belőle.

Hatz József személyében a legjobb kezekbe került, 14 évesen már felnőtt versenyeken is indult, 16 éves korában pedig megszerezte a felnőtt I. osztályú vívó minősítést. 1961-ben került a válogatottba, 4 alkalommal (1961, 1962, 1966, 1970) volt tagja a világbajnoki ezüstérmes magyar tőrcsapatnak.

A világ legjobb vívói közt tartották számon, hiszen nyert Martini és Rommel kupákat is, csak éppen világbajnokságon nem jutott soha az egyéni verseny döntőjébe. Hatszor áll a döntő küszöbén, négy alkalommal egyetlen találaton múlt a továbbjutás… Erről így vallott: igazi versenyzőnek születni kell, vannak néhányan, akikben a vívó és a versenyző optimálisan egyesül, de ez már külön kategória: extraklasszisok. „Én nem vagyok versenyző, én vívó vagyok”. Vívó körökben ma is idézik, amit 1971-ben Ankarában mondott a társainak, amikor megérkezett a magyar vívóküldöttség a világbajnokságra és a szállodában kinyitotta a szobájuk ablakát: „Na, gyerekek, új város, új kudarc…”.

3 olimpián vett részt (1964-72-ig), csapatban mindháromszor pontot érő helyen végzett, egyéniben 7., 13. és 11. lett. Sokáig az országos bajnokságokon sem kísérte szerencse, de 1971-ben végre egyéni magyar bajnoki címet is szerzett, csapatban összesen 9x-es bajnok.

1975-ben fejezte be a versenyzést, edzői diplomát szerzett, edzősködött és kiváló versenybíró lett.

1986-ban nyirokmirigy daganattal műtötték, az orvosok akkor legfeljebb egy évet adtak neki, mégis, még 6 évig küzdött a kórral. 1989-ben combnyaktörést szenvedett, sokáig járókeretezett, mankózott.

51 éves korában, 1992. augusztus 9-én hunyt el, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.