Menü
Dr. Lichteneckert István
1892. augusztus 17. Szabadka – 1929. november 10. Budapest
Olimpia bronzérmes, egyéni országos bajnok tőrvívó
Édesapja Lichteneckert Károly vendéglős volt Szabadkán, édesanyja Szelhoffer Terézia. Bátyja András szintén kiváló kardvívó volt.
Lichteneckert István 18 évesen, utolsó gimnáziumi évében Szabadkán kezdett vívni, majd 1910-ben beiratkozott az orvosi egyetemre, Pestre költözött, és belépett a MAC-ba. Mestere Schlotzer Gáspár volt, akinek vívóterme a Semmelweis utca 4. szám alatt volt (a mai OSC vívóterem melletti házban, az I. emeleten). 1912-ben a Keresztessy emlékversenyen már 4. helyezett volt, de az I. világháború, mint annyi neves vívónak, az ő sportpályafutását is megszakította. A háború alatt súlyosan megsebesült, tüdőlövést kapott, csak 1920-ban tudta folytatni az edzéseket.
A Rókus kórház főorvosaként dolgozott, de hamarosan a legjobb tőrvívók között emlegették. A kor szokásával ellentétben csak tőrözött, talán a sebesülése miatti gyenge fizikuma miatt, de vívóstílusa is elütött a magyar vívók többségétől, a francia mesterek mintájára vívott, „mozdulatai alig láthatóan kicsik voltak, minden akcióját csipkeszerűen konstruálta meg, de emellett gyors volt, energikus és biztos”.
1923-ban egyéni tőr országos bajnokságot nyert, és biztos tagja volt az 1924. évi párizsi olimpia tőrcsapatnak, mely – Berti László, Lichteneckert István, Posta Sándor, Schenker Zoltán és Tersztyánszky Ödön összeállításban – olimpia bronzérmet szerzett.
Ezt követően Lichteneckert – meggyengült egészségi állapota miatt – kénytelen volt visszavonulni, és fájdalmasan fiatalon, 37 éves korában, 1929. november 10-én a harctéren kapott tüdőlövés szövődményei következtében életét vesztette.
Emlékére a honvédelmi miniszter díszes vándordíjat alapított, 1930-tól évente emlékversenyt rendeztek a tiszteletére, melyen a díjakat édesanyja és András bátyja adta át.