Az OSC vívóterem története II.

Az OSC vívóterem története 2. rész

Az OSC hajdani nagy elődje, a BEAC 1898. november 5-én alakult, a vívógyakorlatokat – adta hírül a Sport-Világ – gróf Vay Lajos vívómester vezette a Lipót u. (a Váci utca Erzsébet hídtól délre eső részének akkori neve) 21. szám alatt.

A BEAC vívóéletének fellendítése dr. Gerentsér László nevéhez fűződik, aki 1907-től az 1942-ben bekövetkezett haláláig volt a klub vívómestere. A BEAC vívók 1912-től Halász Zsiga Csillag (ma Gönczy Lajos) utcai ősrégi vívótermében gyakoroltak, ez a terem azonban kicsi volt, alig tizegynéhányan tudtak benne edzeni, az öltözőben egy közös szekrény jutott két vívóra, egyetlen zuhany volt és két mosdótál, de ezeknél nem volt meleg víz.

Itt kezdett vívni 1926-ban az akkor 20 éves joghallgató, Erdélyi György, aki a Semmelweis utca 2. számú ház 4. emeletén lakott, innen járt a szűkös kis terembe. Erdélyi 1929-ben egy nap, elmenvén hazulról látta, hogy az Úri Club elegáns bútorait költöztetik az I. emeleten, kíváncsiságból bement az előkelő klub helyiségeit megnézni, és csak tréfából azt gondolta magában: ez lenne aztán igazán jó kis vívóterem. Azonban a BEAC szegény egyesület volt, az épület viszont Budapest egyik legelőkelőbb és legdrágább bérű utcájában volt.

Csakhogy az amerikai nagy tőzsdekrach utáni gazdasági helyzetben a helyiség már 6 hete üresen állt. Erdélyi elgondolkodott azon, hogy a BEAC egyetemi egyesület, a ház pedig egy egyetemi alapítványé…. De mindenek felett: protekció! A piaristáknál osztálytársa volt herceg Esterházy László, ezért felhívta telefonon, hogy fontos közérdekű ifjúsági ügyben szeretne vele beszélni. A beszélgetésen megállapodtak abban, hogy Esterházy belép a BEAC-ba, és megtudják, hogy a minisztériumban kihez tartozik a háztulajdonos alapítvány.

A BEAC akkori főtitkára, Pluhár István sportriporter nem nagyon kedvelte a vívókat, Erdélyi mégis elérte, hogy Esterházyt megválasztották ifjúsági elnöknek, így már hivatalosan is eljárhatott a klub érdekében. (Az egyhangú megválasztáshoz nagyban hozzájárult az is, hogy Esterházy sok BEAC-os versenyre gyönyörű serlegeket és cigarettatárcákat adományozott tiszteletdíjként, a remekbe vésett hercegi címerrel…)

Erdélyi kinyomozta, hogy melyik államtitkárhoz tartozik a Semmelweis utcai ház ügye, és már másnap, bejelentés nélkül megjelentek a minisztériumban. Esterházy a nevét – szokása szerint – alig hallhatóan mormolta, és azt mondta, hogy az államtitkár úrral szeretne beszélni. A titkárnő, ahogy várható volt, azt felelte, hogy nem szokás az államtitkár úrhoz bejelentkezés nélkül jönni, és különben is elfoglalt. Azonban ahogy rápillantott Esterházy névjegyére, mintha puskából lőtték volna ki, rohant be az államtitkárhoz, aki 2 főpapot kitessékelve az irodájából azonnal fogadta a két akkor 23 éves BEAC-istát.

A megbeszélés eredményeként a BEAC harmad áron vehette bérbe a helyiséget, így a remek terem nem került többe, mint a régi odu.

Ezzel azonban még nem volt minden megoldva, hiszen az Úri Club kártyaklub volt és egy kártyaklub nem vívóterem, nagymértékű átalakításra volt szükség. Már maga a vastag padlóburkolat is hatalmas összegbe került, férfi és női öltözők kellettek, zuhanyozókkal, szekrényekkel. Mindezekre a BEAC-nak nem volt pénze, a kis vívószakosztálynak még kevésbé.

Erre Erdélyi, Vujevich Zakár, szintén BEAC vívó, később az MVSZ titkára és dr. Tóth Jenő, a Rektori Hivatal vezetője azt találta ki, hogy ha az egyetemet és a Közoktatási Minisztériumot rá lehetne venni, hogy egy-egy harmaddal járuljanak hozzá az átalakítás és a berendezés költségeihez, akkor a BEAC nehezen tagadhatná meg a harmadik harmaddal való hozzájárulást. Így is történt, még a Pázmány Egyetem puritánságáról közimert rektora is aláírta az engedélyt, amikor kiderült, hogy jó ötven évvel korábban, még az 1880-as években, Erdélyi apja és Doleschall – spórolás céljából – közösen vettek nyelvórákat egy Pesten élő igen kiváló francia nyelvmestertől, aki azonban borsos áron fizettette meg a nyelvleckéit…

Így született meg a BEAC vívóterem, amely 1951-tól Bp. Haladás, 1957-től pedig OSC vívóterem néven működött/működik.  Az utolsó még élő vívóterem, ahol az elmúlt évszázad szinte valamennyi olimpiai és világbajnok vívója (és öttusázója) megfordult, ha másként nem, vívóversenyek résztvevőiként.

A vívóteremben készülő leghíresebb edzőkről és versenyzőkről és az OSC vívóterem mai helyzetéről legközelebb.

Forrás: Syposs Zoltán: A budapesti egyetemi vívósport fél évszázada 1930-1980