Menü
Balthazár Lajos dr.
1921. június 30. Budapest – 1995. február 1. Budapest
Világbajnoki ezüst és bronzérmes párbajtőrvívó, 1964-1983-ig a FIE tagja, 1983-tól örökös tiszteletbeli tagja.
Budapesten született, szülei Balthazár Lajos postaigazgató és Mattyasovszky Mária. 12 éves korában súlyos mellhártyagyulladáson esett át, és mivel akkoriban még nem voltak antibiotikumok, hosszú hónapokat töltött kórházban és szanatóriumban, mégis maradandó nyomot hagyott a betegség: tüdőkapacitása egyharmadát véglegesen elvesztette, és a fél veséje sem működött többé. 15 éves koráig gyenge, vékony fiúcska volt, akit mindenfajta mozgástól és sporttevékenységtől eltiltottak az orvosok.
Ebben az időben zajlott Matuska Szilveszter, a biatorbágyi vasúti híd felrobbantójának pere, aki arra hivatkozott, hogy egy szellem, Leó sugallta őt a robbantásra. Balthazárt ezért osztálytársai Leónak kezdték csúfolni, mondván olyan vékony és átlátszó, mint egy szellem. Innen ragadt rá a Leó becenév, és ezután határozta el, hogy elkezd sportolni. 15 éves korában a Postásban kezdett vívni, első edzője Krúdy Péter volt, Krúdy Gyula bátyja. Aztán átvette őt dr. Duronelly László, aki annak haláláig szeretett és tisztelt mestere volt. 1941-ben szerzett tőrvívásban első osztályú minősítést, de mivel minden érdekelte a vívásban, elkezdett kardozni és párbajtőrözni is, és egy éven belül mindkettőben első osztályú versenyző lett!
A háború során úgy tűnt, hogy egészsége miatt sikerül megúszni a katonaságot, azonban 1944. szeptemberében a maga 49 kilójával mégis be kellett vonulni.
1948-tól 1960-ig szerepelt a válogatottban, részt vett az 1948. évi, 1952. évi és az 1956. évi olimpiákon, 1956-ban tagja volt az ezüstérmes magyar párbajtőrcsapatnak, egyéniben 5. helyezést szerzett. Világbajnokságokon is szerzett érmeket: csapatban 2x-szeres ezüstérmes, bronzérmes, és magyar bajnokságokról is van 5 aranyérme.
Vívóstílusáról így vallott: „Kifejezetten lassú voltam, ám Duronellynek köszönhetően mégis mint gyors akciójú vívónak tartottak számon”. Különleges taktikája volt: nagy-nagy türelemmel, sokáig készítette elő a támadást, s amint mód nyílt rá, gyorsan megcsinálta az akciót, valósággal rákényszerítette az akaratát az ellenfélre.
Híres volt rendkívüli nyugalmáról, erről tanúskodik az alábbi történet. A világbajnokságokon Rerrich „Póci” aki viszont rendkívül izgága ember volt, és mindig máshol ült, nehogy megfertőzze nyugtalanságával a többieket. Egyszer Hajdú bácsi, a legendás gyúró megkérdezte a külön ülő Rerrichet: „Győzött a Leó?” „Biztosan győzött – válaszolta Rerrich -, mert nagyon szomorú arccal jött le a pástról!” És ez így is volt, hiszen Balthazár ha vesztett, mosolygott, viszont ha nyert, egykedvűnek tűnt, inkább szomorúnak, ez nála pszichológiai fegyver volt. „Különben is: diadalt üljek a siker fölött? Nem! A gól, a tus nem a lelkesedés mérője. Sokkal inkább az, ami a páston történik” – mondta.
Balthazár aktív vívó korában mindvégig tanult és dolgozott, a budapesti református gimnáziumban letett érettségi után jogi diplomát szerzett, ezt követően pedig Budapest-Salgótarjáni Gépgyár tisztviselője, majd postatisztviselő, 1949-től nyugdíjba vonulásáig pedig a MÁV főelőadója volt.
1961-ben visszavonult a versenyzéstől, de életének egyik legdöntőbb motívuma maradt a vívástól: szinte a pástról került át a világbajnokságok vezetőbírói testületéhez, a DT-be, 1963-ban pedig már FIE taggá választották. Ettől kezdve haláláig megbecsült tagja volt a nemzetközi vívóéletnek is, nemcsak kiváló nyelvtudása és diplomáciai érzéke, de pártatlansága, nyugodt és megfontolt döntései miatt is.
Feleségét is a vívóteremben ismerte meg, Klára, aki miatta bontotta fel az eljegyzését, diétásnővérnek tanult. A családból csak unokája vívott egy ideig, de a térde miatt abba kellett hagynia, 3 dédunokája közül a legidősebb már korosztályos bajnok.
Balthazár Lajost 1995. február 1-én, 73 éves korában érte a halál.
Forrás: Népsport 1984. január 4., 1987. május 12.
Köszönet Balthazár Lajos unokájának, Balthazár-Bohn Ágnesnek a családi emlékek megosztásáért.