Gözsy Sándor dr.

Dr. Gözsy Sándor

1906. február 11. Csíkszereda – 1970. október 22. Budapest

Európa-bajnoki (nem hivatalos világbajnoki) ezüstérmes, 17x-es országos bajnok tőr- és párbajtőrvívó,  kora egyik legnevesebb sportorvosa.

1906. február 11-én Csíkszeredában született orvos családban, dédapja Gözsy Máté, Ferenc József orvosa volt, bátyja Gözsy Béla gyógyszerész, egyetemi tanár.

A Csíkszeredai Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd beiratkozott a budapesti orvosi egyetemre, ekkor ismerkedett meg a vívással a BEAC-ban. Dr. Gerentsér László nagyon megszerette a szerény viselkedésű és tehetséges ifjút, és igyekezett rábírni, hogy teljes energiájával álljon rá a nálunk akkor még gyerekcipőben járó párbajtőrvívásra. Gerentsér 1929-ben ugyanis hat hetes tanulmányúton járt Párizsban, ahol neves francia mesterek párbajtőrvívását is tanulmányozta, ezt követően írta „Az epéevívás” (1930) című könyvét, ebben a műben a Gözsyvel tartott iskolavívásról felvett fotók képezik a szemléltető anyagot.

Gözsy 1927-ben kezdett versenyezni, bátyjával a BEAC tőrcsapatával szerepelt. Csakhamar az első vonalba küzdötte fel magát. Párbajtőrvívásban az 1930-ban első alkalommal megrendezett párbajtőr bajnokságon 5. lett (győzött dr. Hajdú János, 2. Rády József, 3. Dunay Bertalan, 4. Piller György).

1932-ben szerezte meg az orvosi diplomát, utána katonai szolgálatra jelentkezett, ezért a BEAC-ból átlépett a HTVK-ba. Kitűnő csapattag volt, megbízható és harcos vívó, aki mindig hozta a győzelmeket, gyakran még a kardcsapatban is helyet kapott.

1933-ban érte el legnagyobb nemzetközi sikerét, tagja volt az Európa-bajnoki ezüstérmes tőrcsapatnak (Gözsy Sándor, Hajdú János, Hatz József, Hatz Ottó, Maszlay Lajos, Meszlényi Tivadar). 1934-ben a tőr és a párbajtőrcsapatba is beválogatták. Országos bajnokságokon egyéniben 1938-ban ért a csúcsra, párbajtőr egyéni bajnokságot nyert, amit 1943-ban megismételt, csapatban pedig 15x-szörös bajnok.

A háború után már nem versenyzett, de rendszeresen megjelent a Vasas vívótermében és összemérte erejét a fiatalokkal. 1960-ban veterán – ahogy akkor mondták, old boy – versenyen is indult, a 18 induló közül holtverseny után megszerezte a győzelmet.  Hivatali beosztásában is rajta tartotta a kezét a vívás ütőerén, a vívóválogatott orvosa volt, de szinte az egész vívótársadalom felkereste őt a Sportegészségügy Intézetben, melynek igazgatója is volt. Orvosi tanulmányokat írt és előadásokat tartott olyan témákban, mely ma is a sporttudomány előterében vannak, pl. az idegi felkészítés, a bemelegítés, a filmfelvételek szerepe az oktatásban, ingerjelzések a vívás gyakorlatában, a látótér szerepe a vívásban.

64 éves korában rövid betegség után hunyt el, temetése 1970. október 30-án volt az Óbudai temetőben.

Forrás: Vívó Híradó 1970. IX. szám.