Menü
Pósta Sándor dr.
1888. szeptember 25. Pánd – 1952. november 4. Budapest
Az 1924-es párizsi olimpia arany, ezüst és bronzérmese, 2x-es egyéni kardbajnok, fogorvos.
Pándon született Gáspár Julianna gyermekeként, hamarosan a bajai Pósta Árpád hajóskapitány és felesége, Sprung Paulina fogadta örökbe. Gyermek és ifjúkorát Baján töltötte, melyre a bajaiak büszkén emlékeznek, Erdős Csaba néhány éve vívószakosztály alapított a városban, és Dr. Posta Sándor Emlékversenyt is rendeznek tiszteletére.
Pósta Sándor 1905-ben a bajai ciszterci gimnáziumban érettségizett, itt került először kapcsolatba a sporttal, fiatal tornatanára, Vágó Rezső szerettette meg vele a tornát és a gyaloglást. A kitűnő érettségi után beiratkozott a kolozsvári orvosi egyetemre, amikor is 1905-ben Santelli Italo 6 hetes vívótanfolyamot tartott Kolozsváron. Pósta sportszerető ifjúként elsétált megnézni a vívóakadémiát, a Santellivel való első találkozás azonban meghatározó lett a további életére.
„Bemegyek. Alighogy a nagyterem ajtaját magam mögött beteszem, elém robban egy hatalmas alak fehér nadrágban, fekete blúzban… Első pillanatban két óriási fekete szemet láttam és egy rettenetesen villogó, hihetetlen arányú fogsort. –Ván széréncse! Santélli! Tésék csinálni toálet… ádom mindjárt lecke! Gyorsán, fiúcska, gyorsán… Hebegtem, dadogtam, hogy hát … kérem szépen… én nem akarok vívni … izé… kérem, eszem ágában sincs! De a maesztró vállon ragadott, megforgatott és ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette: – Keérem, fiú…mágan van kittuno diszpozició, ki muszáj vívni… én ádom grátisz lécke!” Hat heti vívóedzés után a Santelli-akadémián Posta úgy érezte: „a jó Isten a vívást és engem egymásnak teremtett. Santelli bűne!”
Pósta ezután az akkor Kolozsváron edzősködő dr. Gerentsér Lászlónál edzett tovább, és hamarosan a legtehetségesebb magyar vívók között tartották számon.
1909-ben fél éves katonai szolgálatot kezdett, de mint medikus, kiváltságokat élvezett, hetente háromszor vívóedzéseken vehetett részt. Leszerelése után visszatért Kolozsvárra, hogy befejezze tanulmányait, ekkor Gerentsér már Pesten tanított, Carlo De Palma olasz tőrmester, majd Tomanóczy Gusztáv bécsújhelyi vívómester pallérozta tovább.
Az I. világháború kitörésekor mint zászlóaljfőorvos vonult hadba, de hamarosan egy eltévedt lövedéktől súlyosan megsérült, a srapnelhüvely a csípőízületébe fúródott. A szabadkai kórházban érte a hír, hogy aznap, amikor megsérült, fia született…
Pósta mint orvos tudta, hogy egy csípőízületi sérülés a vívókarrier végét jelentheti, mégis egy drága bécsi műtét után speciális gyógytornába kezdett, Santelli pedig vállalta a speciális vívógyakorlatokkal történő terápiát. Pósta csaknem teljesen felépült, viszont a vívóstílusán változtatni kellett, hiszen kevésbé gyors lábmunkája miatt nagyobb hangsúlyt kellett fektetnie a védekezésre. Ekkor már Budapesten élt, ahol szájsebészeti rendelőt nyitott.
A vesztes háború után a magyar sportolók nem vehettek részt az 1920-as olimpián, de Pósta az 1922. és 1924. évi kardbajnokság megnyerésével biztos csapattagnak számított az 1924-es párizsi olimpiai kardcsapatban. Az olimpia felkészülést azonban hátráltatta, hogy egy személyes konfliktus miatt Pósta megszakította a közös munkát Santellivel. Később úgy emlékezett erre, hogy szinte teljesen jelentéktelen volt az ügy, amely során úgy érezte, hogy Santelli megbántotta őt, „hiszen mondott ő neki különb dolgokat is, joga volt hozzá, szerette, mint apa a fiát.”. Hetekig várta, hogy megszólal a telefon: „Sáni… fiú! Nem csinálni komédiárium! Jön itt a térem… ki muszály csinálni sok iskola!” Ahogy Santelli is biztosan várta, hogy Posta egy napon megint betoppan a terembe. Egyik sem történt meg.
Az edzések folytonosságát a BEAC vívómestere, dr. Gerentsér László jelentette, aki Kolozsváron is edzője volt, a felkészülés a BEAC Csillag utcai termében folyt, ahol Berti László is gyakorolt. Gerentsér mint valódi pedagógus és finom érzékű pszichológus kezdett a vele való munkához, nem ócsárolt, nem kifogásolt, nem kisebbített idegen értékeket, jól ismerte a Santelli-iskola stílusbeli sajátosságait és ehhez dolgozott ki új edzésrendszert Posta számára.
Az olimpia egyéni indulásért azonban válogatóversenyen kellett megküzdenie a tucatnyi világklasszis magyar kardvívónak (csak négyen indulhattak), a felfokozott hangulatban a Vigadó nagytermében folyó döntőben holtverseny után Pósta győzött a majdani 1928-as egyéni olimpia bajnok, Tersztyánszky Ödön ellen, 4:3-ra.
Problémát jelentett a párizsi részvétel költségeinek előteremtése is, melyet végül egy igen jelentős összeggel támogatott Baja városa.
Az olimpián először a tőr csapatok versenyét rendezték, melynek Posta szintén tagja volt, a csapat Berti László, Lichteneckert István, Pósta Sándor, Schenker Zoltán, Tersztyánszky Ödön összeállításban bronzérmet szerzett.
A kard csapatok versenyében az esélyes magyar csapat a döntőben – a belga Anspach hathatós „segítségével” – 8:8-ra végzett az olasz csapat ellen, és tusaránnyal a dobogó második fokára szorult.
A kard egyéni döntőbe három magyar, Garay János, Schenker és Pósta került. A kaotikus döntő végén, melynek során az olaszok visszaléptek a versenytől, sőt néhány hét múlva párbaj is lett a dologból (de ez már egy másik történet), Garay, a francia Roger Ducret és Pósta ugyanannyi győzelemmel álltak, következett hát a szétvívás. Garay elvesztette mindkét csörtéjét, az utolsó Posta – Ducret asszóban pedig a magyar vívó győzött, 4:0 arányban, megszerezve a magyar vívás harmadik egyéni olimpia bajnoki aranyérmét.
Ezzel dr. Pósta Sándor az 1924-es olimpián egy-egy arany, ezüst és bronzérmet szerzett.
Az olimpia után Pósta egy baráti kölcsönt pillanatnyi anyagi gondjai miatt a híres Fodor-féle vívóiskolában adott iskolákkal egyenlített ki, ezért a Magyar Vívó Szövetség megvonta amatőr státuszát, így visszavonult. Ezt követően orvosi hivatása mellett sportújságírással, sportkarikatúra rajzolással, festészettel és zeneszerzéssel is foglalkozott, néhány színdarabban is szerepelt. Több nyelven kifogástalanul beszélt, ezért tolmácskodott is.
64 éves korában, 1952. november 4-én hunyt el Budapesten. Halála előtt még papírra vetette emlékeit vívó kortársairól, abban a reményben, hogy esetleg könyv alakban is megjelennek, de erre sajnos nem került sor.
Dr. Pósta Sándor emlékére az OSC vívószakosztály vándordíjat alapított a klub legsikeresebb felnőtt versenyzői számára, melyet Juhász Katalin, Kulcsár Győző, Kausz István is elnyert a 60-as 70-es években.
Dunaharasztin utcát neveztek el róla, Baján pedig az ő nevét viseli a városi sportcsarnok.
Forrás: Pósta Sándor kardvívó kalandos élete a kolozsvári vívóteremtől a párizsi olimpiáig.
Fotó: ADT