Rajczy Imre

Rajczy (Rasztovich) Imre

1911. november 8. Szombathely – 1978. március 31. Buenos Aires

Olimpiai és világbajnok, 2-es Európa-bajnok, egyéni országos bajnok kardvívó.

1911. november 8-án született Szombathelyen, Rasztovich Imre néven. A premontrei rend gimnáziumban tanult, 15 éves korától itt ismerkedett meg a vívás alapjaival. Érettségi után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, ahol a közéletben is felfigyeltek rá, tíz éven keresztül volt a Magyar Nemzeti Diákszövetség vezértitkára, majd 1934-ben a Nemzetközi Főiskolások Világszövetségében a sportosztály vezetője lett, a Magyar Olimpiai Bizottságban pedig titkárként segítette a szervezet munkáját.

A sport mindig kitüntetett helyet foglalt el az életében. Az egyetem megkezdése után rögtön beiratkozott a BEAC-ba, ahol Gerentsér László vezetése alatt kezdett versenyezni (1930-tól 1945-ig a BEAC élversenyzőjeként a mai OSC vívóteremben vívott). Az eredmények sem maradtak el, 23 évesen a kardcsapat tagjaként aranyéremmel tért haza a varsói Európa –bajnokságról (1934. Erdélyi, Gerevich, Kabos, Jekelfalussy-Piller, Rajcsányi, Rajczy).

1935-ben, Budapesten a főiskolai világbajnokságon Rajczy három színtéren bizonyított:  a VB főrendezőjeként egy sikeres világversenyt bonyolított le, egyéniben és csapatban pedig a dobogó legfelső fokára állhatott.

Ilyen előzmények után joggal reménykedhetett egy sikeres olimpiai szereplésben, de az aranyhoz vezető út kemény küzdelmet hozott. A döntőben a másik nagy vívónemzet, az olasz várta a magyar fiúkat, és a nagy rivális kezdett jobban, négyszer ragadták magukhoz az előnyt. Négyszer sikerült egyenlíteni, majd Kabos egy egyórás (!) asszóban megszerezte a vezetést. 8:6-os állásnál Rajczy Imre következett Masciotta ellen, amiről a kortárs sajtó így emlékszik meg:

„Rajczy az olasz Masciotta ellen feltartóztathatatlanul szerezte a kilencedik magyar győzelmet…. Rajczy arcán lángolt az öröm, mikor a sisakját lekapta. Masciotta pillanatra habozik, de a bíróság elnökének intésére ellenfele, legyőzője keze után nyúlt. A nézőtéren pedig elemi erővel harsogott a huj, huj hajrá, tombol az ünneplés.”

Egy év múlva, 1937-ben teljesedett ki a pályafutása: 26 évesen az első alkalommal megrendezett világbajnokságon, Párizsban a VB címet is sikerült megszerezni csapatban, majd egy olaszországi verseny után a világranglistán is átvette a vezetést. Ezévben az olimpia és világbajnokok sorát megelőzve egyén kardbajnoki címet is szerzett.

Fiatal kora ellenére Európa-, világ- és olimpiai bajnokként vehette át a Pázmány Péter Egyetem díszgyűrűjét, a Lovagkeresztet, a Signum Laudist és a Toldi Arany- és Ezüstérmet. A háború után a politikai elit azonban nem tisztelgett a sikerei előtt, rossz szemmel nézték, hogy a Horthyé-érában minisztériumi köztisztviselő volt (miniszteri titkár a Vallás és Közoktatási Minisztériumban), így 1945-ben elhagyta Magyarországot.

Argentínában telepedett le, ahol 10 éven keresztül edzette az argentin kardválogatottat, titkárként pedig az Argentin Olimpia Bizottságot segítette. 1956-ban magyar társakkal motorkerékpár gyárat alapított, később autók gyártásával és értékesítésével is foglalkozott. 1966-ban egészségügyi okok miatt visszavonult, de továbbra is a Hungária magyar klub vívószakosztályának elnöke maradt.

1978. március 31-én, 67 éves korában érte utol a halál. 2001-ben Argentínában született fia, Amerigo Rajczy avatott emléktáblát Vas megyei szülőházán, ahol Kamuti Jenő mondta a díszbeszédet, ugyancsak 2001-től a szombathelyi sportiskola felvette Rajczy Imre nevét. 2012-ben lánya, Rajczy Katalin is meglátogatta családjával édesapja szülőhelyét, ekkortól Szombathelyen az eddig egyetlen szombathelyi születésű olimpiai bajnok nevét utca is őrzi.

Forrás: elteonline.hu, szhelyivivas.hu

Fotó: Gerentsér László fotógyűjteményéből