Tari István

Tari István

1912. december 5. – 1996. január 20 körül, Budapest

Vívómester, dr. Kausz István és az szintén olimpia bajnok öttusázók, dr. Móna István és dr. Nagy Imre mestere. Kiemelkedően sikeres versenyzői voltak még többek között vívásban dr. Préda István, dr. Rabár Pál, dr. Bakonyi Péter, és az öttusázó dr. Török Ottó, Bódy János, Ferdinandy Géza, Szaniszló József és Móczár István.

Gyerek és ifjúkoráról keveset tudunk. 1937-ben vonult be katonai szolgálatra, és olvasott egy hirdetést, hogy jelentkezni lehet a Honvéd Sporttanár és Vívómesterképző Intézetbe. Mindig sokat sportolt, így jelentkezett a 3 éves képzésre, ettől az időtől kezdve élete összeforrt a vívással. Élete végéig az OSC-ben tanított, a vívó és öttusasportban egyaránt érdemeket szerzett, oktatott kardot, tőrt és párbajtőrt is.

Tanítványaival egyéni edzésterv alapján készültek, fizikai, lelki és akarati adottságaik alapján. Csendben, következetes kitartással járta a maga útját. Kemény és céltudatos volt, ha arról volt szó, hogy kihozza valakiből a maximumot, ugyanakkor érző és melegszívű ember. Azon ritka edzők közé tartozott, akik számára az sem volt közömbös, hogyan boldogul a tanítvány a vívótermen kívül. Hajlandó volt alkalmazkodni tanítványai időbeosztásához, korán reggel, későn este, vasárnap bármelyik időpontban kész volt iskolát adni versenyzőinek. Talán ennek is volt köszönhető, hogy legnevesebb tanítványa, az olimpia és 2x-es világbajnok dr. Kausz István, akinek pályafutása alatt mindvégig szeretett mestere volt, orvosegyetemi tanulmányai, majd orvosi munkája mellet is a világ egyik legjobbja tudott lenni.

1988-ban már 45 év vívómesteri munka állt mögötte, ekkor így vallott: fiatalokat nevelni, fákat metszeni, oltani, szeretteit maga mellett tudni, unokái növekedését figyelni – így teljes a vívómester élete. Hetente 3x, ha esett, ha fútt, megtalálható volt az OSC teremben, régi és új tanítványi között.

1992-ben barátai és tanítványai már a 80. születésnapja alkalmából köszöntötték, ekkor már kevesebbet dolgozott, de haláláig lejárt a terembe. 1996 januárjában hunyt el, a Farkasréti-temetőben nyugszik.

Nem tartozott a sztárolt vívómesterek közé, fotó is alig található róla. Úgy tartotta, a felkészülés motorja a becsületesség és a vívás végtelen szeretete.