Leírás

Zarándi Csaba (1928. augusztus 8. Budapest – 2003. április 7. Budapest)

Olimpiai és világbajnokok legendás kardmestere

Budapesten született 1928. augusztus 8-án. 1946-ban kezdet el vívni a BEAC-ban Szabó László invitálására, aki édesapja gimnáziumi osztálytársa volt Marosvásárhelyt. A BEAC Semmelweis utcai vívóteremben még asszózott dr. Tóth Péter és dr. Gombos Sándor olimpiai bajnokokkal. Innen a Ganz Vagongyár SC-be került, amely akkor komoly egyesületnek számított, itt vívott ebben az időben Kovács Pál többszörös olimpia és világbajnok, valamint Pesthy Károly, az 1951-ben világbajnok kardcsapat tagja.

Zarándi Csabát behívták katonának, a Bp. Honvédbe került, ahol Szűcs János lett a mestere, és ahol a magyar utánpótlás krémje vívott, akik 56-ban már nem jöttek vissza Melbourneből: Hámori Jenő, Magay Dániel, Keresztes Attila… Szűcs János már mint mesternövendék foglalkozott vele, sőt 1949-től már edzősködött is mellékállásban a repülőtiszti főiskolán, majd a Spartacusban. Főállásban az Irodagép Vállalatnál dolgozott, ahol az idők folyamán az üzemvezetőségig vitte.

1958-ban Szabó Pál, az Újpesti Dózsa legendás szakosztályvezetője hívta, hogy az hagyományos szúrófegyvernemes szakosztályban honosítsa meg a kard szakágat. Néhány év múlva hívták a Vasashoz is, ahol világklasszisok sora vívott, de visszautasította a felkérést, mert a nagy bajnokokat nem „örökölni”, hanem felnevelni akarta. Élete végéig a Dózsában dolgozott, 1991-től vezetőedzőként.

A Dózsában lassan jöttek a tanítványok is (5 évig még itt is mellékállásban dolgozott) Körmöczi Csaba, Nagyházi Zoltán, majd Gedővári Imre, aki ugyan Hátszeghy Hatz Józsefnél kezdett, de Szepi bácsi egy év után ezekkel a szavakkal adta át Zarándi Csabának: vigyázz erre a gyerekre, lesz belőle valaki…

1974-ben szerezte Zarándi tanítvány az első világbajnoki érmet, Gedővári tagja volt a VB bronzérmes csapatnak, 1975-ben a VB csapatezüstöt nyert csapatban már Körmöczi is benne volt. Az 1977-es csapatbronzot (Gedővári és Körmöczi csapattag) követte az első világbajnoki cím 1978-ban Hamburgban, ahol Gedővári mellett Nagyházi Zoltán került csapatba a Zarándi tanítványok közül.

Az 1980-as moszkvai olimpián Gedővári és a csapat egyaránt bronzérmet nyert. 1981-ben Gedővári egyéniben ezüstérmes, a csapat világbajnok (Gedővári és Nagyházi csapattag), 1982-ben Gedővári bronzérmes, a csapat pedig ismét világbajnok.

Zarándi Csaba először az 1981-es VB-n lett rosszul a szívével, amikor a kard egyéni döntőben Gedővári Imre némi bírói segédlettel kikapott a lengyel Wodkétól, és így „csak” második lett, a második rosszullét pedig akkor fogta el, amikor Gedővári néhány nappal később világbajnok lett, ekkor már örömében. Az 1982-es VB-n azonban csaknem végzetes infarktus vette le a lábáról. Az orvosok végleg el akarták tiltani a vívástól, egy évig lábadozott, míg megengedték, hogy két tanítványával tovább dolgozhasson.

A kettőből hamar négy lett, az 1988-as szöuli feledhetetlen kardcsapat döntőben pedig, ahol a magyar csapat 4:8-ról fordított és nyert 28 év után újra olimpiai kardcsapat-bajnokságot, 3 Zarándi tanítvány vívott: Gedővári, Szabó Bence és Csongrádi László. Szabó és Csongrádi egyébként – akikről Csaba bácsi minden nyilatkozatában elmondta, hogy ifjúsági korukig Jakab László tanítványai voltak – majd Abay a későbbi években is hozták az érmeket: 90-ben csapat ezüst (Szabó, Csongrádi), 91-ben csapat arany (Szabó, Abay), egyéni ezüst (Abay), 93-ban csapat arany (az öttagú csapat négy tagja Zarándi tanítvány: Szabó, Abay, Köves, Navarrete) egyéni ezüst (Szabó).

Zarándi Csaba edzői pályafutásának másik nagy csúcsa Szabó Bence 1992-es egyéni olimpiai bajnoki címe (szintén 28 évvel az ezt megelőző utolsó nagy siker, Pézsa Tibor tokiói aranyérme után), ahol a Szabóval, Abayval és Kövessel felálló csapat ezüstérmet szerzett. A következő olimpián Bence bronzérmet, a csapat ezüstérmet szerzett, majd 1998-ban hosszú ideig az utolsó kardcsapat világbajnoki címet szerezte a csapat (Navarrete Józseffel).

Az eredmények felsorolásán túl meg kell emlékeznünk Csaba bácsiról, mint emberről is. Halkszavú, de igen bőbeszédű, pocakos, jó kedélyű, jó humorú mester volt, akit tanítványai apjukként szerettek és tiszteltek, és akiket ő is gyermekeiként szeretett, mint egy jó apa, egyformán mindegyiket. Mindennél többet mond, hogy Gedővári Imre abba akarta hagyni a vívást, amikor Zarándi Csaba infarktust kapott, nem tudta elképzelni, hogy másik edzővel folytassa, és egy évig, Csaba bácsi felgyógyulásáig egyedül készült tovább. Abay Péter pedig, amikor arról kérdezték, hogy miért nem ért el olyan eredményeket, mint gyerekkori jó barátja, Szabó Bence, azt válaszolta: talán mert túl későn kerültem Csaba bácsihoz…

Szeretett tanítványai már Zarándi Csaba augusztusi 75. születésnapjának megünneplését készítették elő, amikor Csaba bácsi 2003. április 7-én váratlanul meghalt. Tanítványai, köztük a ma már kiváló edzőként vagy a vívószövetségben dolgozó Decsi István, Gergácz László, Riba Ferenc, Szetey András emlékét híven őrzik.