Leírás

Nagy Árpád (1902. szeptember 13. Sashalom – 1975. május 14. Budapest)

Vívómester, olimpiai- és világbajnok vívók sorának nevelőedzője.

Sashalmon született ötgyermekes postatisztviselői család legidősebb gyermekeként. Édesapja korán meghalt, ekkor elvállalta a posta által felajánlott írnoki állást, édesanyja pedig divatrajzolóként próbálta kiegészíteni fia „jövedelmét”. Testvéreit gondosan nevelte és taníttatta, három öccsét az irodalom és a sport szeretetére is rászorította. (Legidősebb öccse katonatisztként vívómester lett, a dániai hadifogságból a stockholmi egyetemnek, később a király fiának vívómestere lett.)

Sok sportot kipróbált és szeretett, de a legjobban a vívás vonzotta. Gerentsér László tanítványa lett, akit atyjaként szeretett, és hamarosan a Semmelweis utcai vívóterem lett a második otthona.

Állami állást kapott az OTI várományi osztályán, Gerentsér pedig vívómesteri vizsgára és állandó állásra bíztatta az akkor már a segédjeként dolgozó fiatalembert. Dolgozott az Elek nővérekkel, Berzsenyi Barnával és Nyári Magdával is, Bay Béla pedig, későbbi edzőtársa a fővárosba kerülése után hónapokig nála iskolázott.

A világháború során hadifogságba került, Franciaországból jött haza 1947-ben. Ezután főállású vívómester lett. A nehezebb edzői utat választotta, nem a bajnokok mesteréül szegődött, hanem a gyermekek, a kezdők apjává vált. Az apró termetű, mindig mosolygó edző soha nem kívánkozott a fénybe, az ő edzői boldogságát az adta meg, hogy az iskolájából, a keze alól kikerülő vívók később majd mások tanítványaként olimpiai és világbajnokságokat nyernek. Mi kell ahhoz, hogy valaki jó vívó legyen, mondogatta: „Fej, kéz, láb”.

Mindenkiből világbajnokot akart nevelni, lelkesen és odaadóan, kemény modorban, de nagy szeretettel oktatott. Évente 250 gyerekkel is foglakozott, napi 45-50 iskolát adott tanítványainak. Ebből BVSC bölcsőből került ki többek között dr. Fenyvesi Csaba, a Kamuti fivérek, Bóbis Ildikó, Maros Magda, Marót Péter és dr. Pap Jenő.

1971-ben nyugdíjba ment, de a gyereket továbbra is tanította, utolsó éveit pedig már imádott unokái is bearanyozták. Felesége halál után hosszú, fájdalmas betegség kínozta, 1975. május 14-én hunyt el.

1992-ben a BVSC-s vívók alapítványt hoztak létre a szakosztály támogatására, melyet szeretett mesterükről, Nagy Árpádról nevezték el, akiről évtizedekkel halála után is nagy szeretettel beszélnek és emlékeznek.