Leírás

Páldi Péter

1941. március 31. Pápa – 2017. január 22. Budapest

Vívómester, a KSI öttusa, majd a Vasas vívószakosztályának mestere, mesteredző.

1941. március 31-én született Pápán egy négy gyermekes család harmadik fiaként, a család Péter születése előtt a Felvidékről költözött Pápára. Iskoláit Pápán végezte, és hamar kitűnt ügyességével, a Türr István gimnáziumi csapat tagjaként lólengésben országos bajnoki címet is szerzett.

Kovács Lajos pápai vívómesternél kezdett kardozni a balkezes fiatalember, a pápai vívócsapattal bejárta az országot.

1961-ben beiratkozott a Testnevelési Főiskolán abban az évben induló vívómesterképző szakára. Mesterei Szűts János, Hatz József, Bay Béla és Lukovich István voltak, de évfolyamtársait is érdemes felsorolni: Horváth Kornél, Tiszttartó Tibor, Schatz Róbert, Hajnal Béla, Horváth Sz. Tibor, Nemere Zoltán, Németh Árpád, Szandaváry György, Szőts Bertalan, Pézsa Tibor, Csorba György, Vári Attila, Enyedi Siegfried, Gaál Csaba, Sándor Lajos, Gyuricza József, Perjámosi Sándor. A vívómesteri diploma megszerzése után 2 évvel a testnevelői szakot is elvégezte.

Edzői pályafutását a KSI-ben kezdte, ahol az öttusázók vívómestere lett. Öttusázók generációjának volt a nevelőedzője, akikből később más klubokban – abban az időben a KSI-ben csak 18 éves korig lehetett versenyezni – válogatott, világbajnoki érmes és sokszoros bajnok öttusázók vagy (és) vívók lettek.

Nevelőedző volt, aki a legbőkezűbb tanítványaival, hiszen mindig csak ad, mindig elölről kezdi. Egyszer megkérdezték tőle, mit érzett, amikor kirepültek a fiókák a védőszárnyai alól: „Eleinte bizony sokszor fájt, amikor több éves munka után eltávozott és más egyesületben szerzett újabb sikereket valamelyikük. Az újságban azt olvastam a nevük mellett, edző: x, y.” Azután túltette magát rajta. „Ez a világ rendje”. Meg aztán annyira szerette a fiatalokat, hogy egy ideig nem volt szándékában váltani.

Nevelőedző volt, mégis, kimagasló eredményeket értek el fiataljai: az öttusa mellett tanítványai gyakran indultak junior vívó világversenyeken (egyesek szerint a vívók csak akkor tudtak kiutazni, ha az öttusázók nem értek rá…), és több alkalommal végzett a 18 évesekből álló KSI a felnőtt országos párbajtőr csapatbajnokságon a legjobb 8 között. Az pedig ma már legendaszámba megy, hogy Forgách Gyula a genovai junior világkupát úgy nyerte meg, hogy a hatos döntőben 4 győzelem után, az utolsó asszójában a későbbi olimpiai bajnok Riboud-t 5:0-ra győzte le…

1967-ben kötötte össze életét feleségével, Gizivel, akivel a család szigligeti törzshelyén eltöltött nyáron ismerkedett meg. 4 gyermekük született, így az edzősködés mellett mellékállást kellett vállalnia: fegyvermester is volt, és persze abban is a legkiválóbb. A legtöbb válogatott öttusázó és párbajtőröző nem utazott csakis a Mester által készített pengével, Böszörményi úti műhelyében egymásnak adták a kilincset a válogatott versenyzők. Ezek voltak a híres „ Páldi pengék ”, amiket ( ha kiderültek, hogy ő készítette őket ) nem is kellett ellenőrizni rés– illetve súlyméréssel, mert biztos, hogy jók voltak…

Vívó– és fegyvermesteri tevékenysége, a hétvégenkénti zsűrizés mellett antikvitások és műremekek gyűjtésével és kereskedésével is foglalkozott,de hogy erre mikor volt ideje, azt senki nem tudta.

Tanítványaival bensőséges viszonyt alakított ki, melynek köszönhetően a legtöbben már családosként is gyakran találkoztak vele, többen pedig komoly hivatásuk mellett miatta mentek vissza vívni a Vasasba, ami a KSI után a második és egyben végső munkahelye lett. 1981-ben mesteredző címet kapott az utánpótlás nevelésért.

Nyugdíjba vonulása után hobbijával, antikkereskedéssel foglalkozott, amiben szintén gyorsan elismert szakemberré vált.  A fővárosi és vidéki piacokat évekig járta, ahol szintén nagyon sok barátot szerzett. És persze boldogan játszott az örökmozgó, egyre sokasodó gyerekcsapattal, 9 unokájával.

Régi tanítványaival is tartotta a kapcsolatot, a rendszeresen tartott kártya partik, ultizások még szorosabbra fűzték barátságukat. Ezek az „U” napok (ultinapok) fénypontok voltak valamennyiük életében, különösen mikor saját készítésű kocsonyáját is felszolgálta.

2016-ban már súlyos betegséggel küzdött, amikor Gizivel Szigligeten, nagy családi körben megünnepelték aranylakodalmukat.

2017. január 22-én hunyt el. Tanítványai, barátai és tisztelői a Vasas vívóteremben tartott megemlékezésen búcsúztatták el, hamvai végakaratának megfelelően Szigligeten kerültek végső nyughelyre szeretett szülei és húga mellett. Valódi mester volt: szakmailag és mint ember is a legkiválóbbak egyike.