Leírás

Dr. Móna István (1940. szeptember 17. Nyíregyháza – 2010. július 28. Budapest)

Olimpiai- és világbajnok öttusázó, magyar bajnok vívó, edző, sportvezető, a Bp. Honvéd vívószakosztályának ma már legendás vezetője.

Nyíregyházán született 1940. szeptember 17-én, 1955-től 1970-ig a Bp. Honvéd sportolójaként öttusában az aranycsapat tagjaként (Balczó András, dr. Móna István, dr. Török Ferenc) olimpiai bajnok (1968. csapat), 4x-es világbajnok (1963, 1965, 1966, 1967 csapat) lett, míg párbajtőrvívásban 1970-ben volt az országos bajnokcsapat tagja.

1968-ban jogi diplomát, 1972-ben pedig vívó szakedzői diplomát szerzett. 1970-ben visszavonult a versenyzéstől, ügyvédként tevékenykedett és a Bp. Honvéd öttusa és vívószakosztályának lett edzője. A vívószakosztály vezetését a legnehezebb időkben, 1989-ben, a rendszerváltás idején vette át. Sportvezetőként, menedzserként is maradandót alkotott, vezetése alatt a Bp. Honvéd a világ egyik, ha nem a legerősebb szakosztálya volt hosszú éveken át. A tőle megszokott vehemenciával minden követ megmozgatott, hogy tanítványai sikert érhessenek el, még ha ezzel konfrontálódnia kellet is másokkal. Jó humorú, örökösen tréfára hajló ember volt, de amit el akart érni, azt megalkuvás nélkül, tűzön-vízen keresztülvitte.

2001-től a magyar vívóválogatott párbajtőr fegyvernemi menedzsere volt. Tanítványai, menedzseltjei közül ki kell emelni a 2x-es egyéni olimpia és 6x-os világbajnok Nagy Tímeát, aki Móna Istvánt apjaként szerette és tisztelte. Dr. Kulcsár Krisztiánnak pedig szinte valóban az édesapja volt, hiszen Krisztiánt és szintén neves vívó nővérét 1980-tól nevelőapaként terelgette, és abban, hogy Kulcsár Krisztián „nem csupán” 2x-es olimpia ezüstérmes és 3x-os világbajnok lett, hanem ma már a Magyar Olimpia Bizottság elnökeként a diplomáciai élet csúcsait döntögeti, Móna István nevelőapaként is elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Móna István 1992-től volt tagja a Magyar Olimpia Bizottságnak, 1995-től titkára, 1997-2004-ig alelnöke volt az Olimpia Bajnokok Klubjának, melynek alapszabályát jogászként ő is szövegezte meg.

2009-ben önéletrajzi könyvet adott ki, melyhez Nagy Tímea írt előszót, így jellemezte: „… önfejű, akarnok, makacs, rendíthetetlen, bárdolatlan, figyelmes, érzékeny, udvarias, nagylelkű…. Kíméletlen ellenség és megbízható barát.” Ilyen volt valóban, sokszínű, sodró lendületű ember és vezető.

Élete utolsó két évében súlyos beteg volt, több agyműtéten esett át. A hetvenedik születésnapját már nem érhette meg, 2010. július 28-án, néhány héttel egy újabb műtét után elhunyt.

Az öttusa aranycsapatban társa, Török Ferenc így emlékezett meg róla: „… alárendelte magát a csapat érdekeinek, mindent megtett azért, hogy együtt nyerjünk. Jószívű, szeretetre méltó sportember, társ volt, aki nagy önbizalmával gyakran lendített át bennünket a holtponton.”

Maradandó értéket hagyott hátra sportolóként, sportvezetőként, íróként és barátként egyaránt, emlékét szeretettel és tisztelettel őrizzük.